21tavaszkicsitrajt2.jpg

Megkezdi az U14 és az U15 is

2021. febr. 17.  -  Utánpótlás
Két utánpótláscsapatunknak rajtol el a tavaszi idény.
Két utánpótláscsapatunknak rajtol el a tavaszi idény.
banner_pse.jpg
 
Szép lassan a fiataloknál is feléled téli álmából a bajnoki pontvadászat. Elsőként az U14-es és az U15-ös gárdánknál indul újra a bajnokság e hétvégén. Fiatalabbik együttesünk 6-1-8-as mutatóval várja a folytatást a stabil középmezőnyből, a nyolcadik helyről, míg az egy évvel idősebbek 3-3-8-cal a tizenkettedik pozícióból kezdik a szezon második felét.
 
Fordulónkénti eredmények és tabellák ITT és ITT.

„A téli időszakban két hétre álltunk le az edzésekkel, de a gyerekek akkor is egyénileg készültek a folytatásra” - kezdte U14-es edzőnk, Wiesner József. „A szervezett felkészülést január 4-én kezdtük, heti négy edzéssel és edzőmérkőzésekkel készültünk a bajnoki folytatásra. A gyerekek edzésmunkája kiváló volt, valamint folyamatosan tizenhat-tizennyolc gyermek vett részt a tréningeken. Az utolsó két-három hétben betegségek és kisebb sérülések hátráltattak bennünket. A felkészülési mérkőzéseinken voltak gyengébb és jobb időszakaink is. A Ferencváros elleni mérkőzésen (5-3) a támadójátékunk és a helyzetkihasználásunk volt dicsérhető. A MOL Fehérvár FC (0-1) és az Újpest FC (0-1) ellen pedig a védekezésben voltunk végig stabilak, továbbá ezeken a találkozókon a lehetőségeink is megvoltak a gólszerzésre, de egy-egy büntetőből kapott góllal végül vereséget szenvedtünk. Ha az eddig megszerzett pontszámunkat nézzük, a csapat sokkal többet teljesített ősszel, mint amit előzetesen vártunk. Ami ennél is fontosabb, hogy a következő időszakban egyénileg és csapatként is tovább tudjunk fejlődni. Fontos, hogy védekezésben a csapat stabilitása megmaradjon, és a játék felépítésében, labdabirtoklásban tovább tudjunk lépni.  Lényeges cél még, hogy a támadójátékunk befejezésében több játékosunk vegyen részt, többen és többet vállalkozzunk” - gondolkozott előre a tavaszról Wiesner.
 
21tavaszkicsitrajt1.jpg

„Sajnos a mi őszünk nem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen terveztük. Rengeteg olyan összecsapást vívtunk, ahol kiegyenlített játék folyt, sajnos egyéni hibák miatt azonban elvesztettük a mérkőzéseket” - ezek már Haraszti Zoltán, U15-ös csapatunk edzőjének mondatai. „Ez a kilenc pont egyelőre kevés, hiszen jóval több van a csapatban. Ezen téli felkészülés során az volt a főbb feladatunk, hogy megtaláljuk azt a kezdő tizenegyet, amely ideális lehet a tavaszra, és minél több pontot tud gyűjteni. Véleményem szerint ez sikerült, csapat- és egyéni szinten is rengeteget léptünk előre. Nagyon sokat fejlődtek a srácok, melynek nagyon örülünk. A felkészülési mérkőzéseink megmutatták, ha minden jól megy, tavasszal magasabb helyet is kivívhatunk a tabellán. Ezért jóval jobb idényt várok a srácoktól, mint az előző félévben, és tudom, képesek lesznek erre. A télen láttuk, hogy gárdánk a komolyabb játékerőt képviselő együttesek ellen is fel tudja venni a versenyt. A múlt héten például egy Vasas elleni, őszről elmaradt találkozót pótoltunk sikeresen. 2-1-re nyertünk, de az első félidőben több góllal is elhúzhattunk volna. Tavasszal tehát minél több pontot szeretnénk gyűjteni, valamint kifejezett célunk, hogy egyéniségeink és csapatunk egésze is tovább fejlődjön. Reális lehet az a várakozás is, miszerint az összes ellenfelünk dolgát megnehezítsük. Csapatjátékunk prosperálása mellett eredményességet is várok tehát” - így előzetesen Haraszti az idény második feléről. 
 
A tizenhatodik fordulóval indul újra a bajnokság, melyben mindkét gárdánk az UTE együtteséhez látogat. Az U14-eseknél aktuális, idényindító ellenfelünk a sereghajtó, az U15-ösöknél pedig az ötödik helyen várják csapatunkat. 

U14 I. osztály, 16. forduló
2021. február 20., 11:00
UTE - PAKSI FC
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
 
U15 I. osztály, 16. forduló
2021. február 20., 11:00
UTE - PAKSI FC
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
 
Természetesen - mint azt már szurkolóink jól megszokhatták - honlapunk a jövőben is folyamatosan beszámol majd utánpótláseredményeinkről, így a hétvégi két találkozó után is részletes beszámolóval, edzői értékelésekkel jelentkezünk majd. 
 
Hajrá, kicsik! Mindent bele tavasszal is! Hajrá, Paks!
 
21tavaszkicsitrajt3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök