kisv21febelo12.jpg

„Szeretem ezt a szöget”

2021. febr. 21.  -  NB I.
Bognár István lába ismét elsült.
Bognár István lába ismét elsült.
banner_magy1.jpg
 
„Egyértelműen jobbak voltunk a Kisvárdánál, de szerintem nem játszottunk annyira jól, összjátékainkban akadtak hibák, ugyanakkor győzelmünk nem forgott veszélyben. Fontos volt, hogy kétgólos előnnyel jöttünk be a szünetre. Ha még jobb tartalommal töltöttük volna meg a játékunkat, négy-öt gólig is juthattunk volna. A végeredménnyel elégedettek vagyunk, hiszen egy nagyon fontos találkozót húztunk be. Eltávolodtunk hátulról, előre pedig tapadunk, így a harmadik körnek nagyobb tervekkel is nekivághatunk, úgy érzem. Ami a gólt illeti, ilyen szabadrúgásgólokat várok magamtól, örülök, hogy a Zalaegerszeg után ismét eredményes tudtam lenni, köszön Ádám Martinnak, hogy kiharcolta a lehetőséget. Szeretem ezt a szöget, és bízom benne, hogy tavasszal még több hasonló találatot tudok majd szerezni” - így Bognár István honlapunknak a mérkőzést követően.
 
kisv21febelo13.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök