uteu145a.jpg

Újpest-veréssel indított az utánpótlás

2021. febr. 23.  -  Utánpótlás
Az U14 és az U15 volt pályán, előbbi sikerrel abszolválta első tavaszi bajnokiját.
Az U14 és az U15 volt pályán, előbbi sikerrel abszolválta első tavaszi bajnokiját.
banner_pse.jpg

U14: I. osztály, 16. forduló: UTE - PAKSI FC 1 - 4 (1 - 0)

Kezdők: Wiesner, Juhász, Kovács, Májik, Éger, Marcsa, Galambos, Tillman, Szabó, Niklos, Dörömböző

Cserék: Ulbert, Kajári, Jáksó, Soós, Jenei
 
Góljainkat Soós (58’, 73’), Dörömböző (61’) és Galambos (65’) szerezte.

Ellenfelünk az első félidőben nagyon jó teljesítményt nyújtott, és akár nagyobb arányban is vezethetett volna. Nem találtuk a játék ritmusát, a párharcokat rendre elvesztettük, sok hibával játszottunk. A második játékrészben játékrendszert változtattunk, ezek után pedig már az ellenfelünk nem tudott dominálni. Az egyenlítő gól után a csapat egyre nagyobb önbizalommal játszott, és fokozatosan sikerült felőrölni az UTE csapatát. A mérkőzés megfordításához több jó egyéni teljesítmény is kellett” - így Wiesner József vezetőedzőnk.

U15: I. osztály, 16. forduló: UTE - PAKSI FC 2 - 0 (2 - 0)

Kezdők: Bakodi, Máté, László, Szabó G., Pupp, Babos, Győrfi, Tóth, Palóka, Szabó A., Hekfusz D.

Cserék: Hekfusz R., Kispál, Somorjai, Szilágyi, Gáspár, Kárpáti

„Végig kiegyenlített csata folyt, és egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. Gyengén futballoztunk, sok párharcot vesztettünk, valamint két buta hibát is elkövettünk, amit a hazaiak ki is használtak. Szabó Gergő kulcsjátékosunkat úgy néz ki, sajnos hosszú időre elvesztettük, sérülése miatt innen is jobbulást kívánunk. Ő miatta is küzdöttünk, de végül nem sikerült pontot szereznünk” - fogalmazott Haraszti Zoltán vezetőedzőnk.
 
uteu145b.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök