kte21feb1.jpg

NBIII: Győzelemmel felérő egy pont a nyitányon

2021. márc. 01.  -  NB III.
Nagyszerű helytállás a listavezető ellen a tavasz első bajnokiján.
Nagyszerű helytállás a listavezető ellen a tavasz első bajnokiján.
banner_pse.jpg

NBIII., Közép csoport, 22. forduló: PAKSI FC II - Kecskeméti TE 0 - 0 (0 - 0)

Csapatunk összeállítása

Kezdők: Holczer, Szekszárdi, Lorentz, Süvöltös, Szendrei, Görög, Ribár, Debreceni, Gyurkits, Budai, Kovács L.

Cserék: Kovács F., Zoltán, Tamás B., Varga, Máthé, Nagy M.

A KTE kerete

Kezdők: Lékai, Grünwald, Károly, Gábor, Puskás, Tóth, Koszó, Vágó, Puskás, Jakab, Gál

Cserék: Mészáros, Kotroczó, Kuchta, Ludasi, Popgeorgiev, Dan-Marius, Asztalos

kte21feb2.jpg

NBIII-as tartalékcsapatunk a mezőny talán egyik legerősebb csapata ellen kezdte a tavaszi idényt. A roppant nehéz mérkőzésen elsősorban fizikálisan adódtak gondjaink az erős testfelépítésű vendégek elleni párharcokban. A mérkőzés nagy részében a Kecskemét dominált, ránk kényszerítették az akaratukat, ami elsősorban mezőnyfölényben domborodott ki. Ellenfelünk birtokolta a labdát, mi pedig kiválóan védekeztünk, hisz’ két-három lehetőségen kívül nem tudtak kialakítani kapunkra veszélyes akciót. Az első félidő első százszázalékos ziccerét ugyanakkor mi rontottuk el, valamint további két nagy lehetőségünk volt az előny megszerzéséhez. A második játékrész elején gondjaink támadtak, a vendég gárda percekre beszorított bennünket a kapunk elé, de a védőink és a kapusunk nagyszerűen megoldották a feladatukat. Később, az idő előrehaladtával egyre csökkent rajtunk a nyomás, és a Kecskemét érezhetően kapkodni kezdett, melynek köszönhetően két-három alkalommal gólhelyzetet sikerült kialakítanunk.

„A hét elején még úgy gondoltam, minden rendben van, és kiváló előjelekkel várom a mérkőzést. A hét második felére azonban sok minden elromlott, betegségek tizedelték meg a csapatunkat, ez tartalékos felállást eredményezett. Így a felnőtt szinten még tapasztalatlan fiatalok vártak bevetésre. Ennek tükrében maximálisan elégedett vagyok a mérkőzés alakulásával, és a pontszerzéssel, amit előzetesen is aláírtam volna. Gratulálok a csapatnak a nagyszerű helytálláshoz, ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy fiataljaink felnőtt szinten is jó labdarúgókká váljanak. Külön örömmel tölt el, hogy a tizenhét éves Zoltán Rafael bemutatkozhatott a felnőttek között” - fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István a találkozót követően honlapunknak.

Jó teljesítményt nyújtottak: Holczer, Görög, Lorentz, Szekszárdi, Debreceni, Kovács L., Szendrei, Süvöltös

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

kte21feb3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök