heti21marcfra1.jpg

Heti program

2021. márc. 08.  -  NB I.
Vasárnap a Ferencvároshoz látogatunk.
Vasárnap a Ferencvároshoz látogatunk.
banner_magy2.jpg

A mögöttünk hagyott hét a kettes szám bűvöletében zajlott, hiszen két bajnoki meccset abszolváltunk, melyeken egyaránt 2-2-es végeredmény született, így két ponttal gyarapodtunk. Előbb hétközben, Székesfehérváron jöttük vissza kétgólos hátrányból, majd hétvégén stadionunkban vezetett kétszer is a Mezőkövesd gárdája, de szintén nem hagytuk magunkat, pontosztozkodást harcoltunk ki. Ezen mérkőzéseink ékes példái annak, mennyire is erős csapatunk akarata és meggyőződése, miszerint semmikor, senki ellen nincs lefutott meccs. Szép volt, srácok! Ami az e hetet illeti, ezúttal „csak” hétvégén lépünk majd pályára, viszont a magyar mezőnyben talán a legnehezebb feladat elé nézünk, ugyanis a Groupama Arénába, a bajnokaspiráns FTC-hez látogatunk. A budapesti zöld-fehér sasfészekben kellene tehát újabb fontos bajnoki egységhez/egységekhez jutnunk a válogatott szünet előtt. Mindent bele, fiúk!

OTP Bank Liga, 26. forduló
2021. március 14., 17:00
Ferencvárosi TC - PAKSI FC
Budapest, Groupama Aréna

heti21marcfra2.jpg

NBIII-as csapatunk vasárnap megyei rangadót játszik idegenben, a Majoshoz látogatnak. U19-eseink az Újpestet fogadják, U17-eseink Pécsre, U16-osaink pedig Győrbe utaznak. Az U15 és az U14 egyaránt a Honvéd fiataljai ellen lép pályára idehaza, míg az U13 és az U12 a Siófokot látja vendégül. A lányoknál a legidősebbekhez a Pécs, a legfiatalabbakhoz az MTK érkezik, az U16 a Vasasnál lép pályára.

Részletek:

NBIII. Közép csoport, 24. forduló
2021. március 14., 14:30
Majosi SE - PAKSI FC II
Majos, Majosi SE Sporttelepe


U19 „B” Csoport, 3. forduló
2021. március 12., 13:00
PAKSI FC - UTE
Paks, PAKSI FC Stadion

U17 „B” Csoport, 3. forduló
2021. március 13., 11:00
PMFC - PAKSI FC
Pécs, PMFC Stadion

U16 „B” Csoport, 3. forduló
2021. március 13., 12:00 HALASZTVA!
Gyirmót FC Győr - PAKSI FC
Gyirmót, ALCUFER Stadion

U15 I. osztály, 19. forduló
2021. március 13., 14:00
PAKSI FC - Budapest Honvéd - MFA
Paks, PAKSI FC Stadion

U14 I. osztály, 19. forduló
2021. március 13., 14:00
PAKSI FC - Budapest Honvéd - MFA
Paks, PAKSI FC Stadion

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 11. forduló
2021. március 13. HALASZTVA!
PAKSI FC - Siófoki Bányász SE
Paks, PAKSI FC Stadion

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 11. forduló
2021. március 13. HALASZTVA!
PAKSI FC - Siófoki Bányász SE
Paks, PAKSI FC Stadion


Leány U19 Közép-Nyugat csoport, 14. forduló
2021. március 13., 10:00
PAKSI FC - Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
Paks, PAKSI FC Stadion

Leány U16 HNP Dél-Nyugati csoport, 14. forduló
2021. március 14., 13:00
Vasas Kubala Akadémia - PAKSI FC
Budapest, Vasas Sporttelep

Leány U14 HNP Dél-Nyugati csoport, 12. forduló
2021. március 13., 10:00
PAKSI FC - MTK Hungária FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
heti21marcfra3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök