szabobalin2.jpg

Szabó Bálint benyitott az NBI ajtaján - interjú

2021. márc. 08.  -  NB I.
Fiatal játékosunkkal utánpótlás időszakáról, jelenlegi mentorairól és céljairól is beszélgettünk.
Fiatal játékosunkkal utánpótlás időszakáról, jelenlegi mentorairól és céljairól is beszélgettünk.
banner_magy1.jpg

Fehérvári nevelés vagy, hogy emlékszel vissza a nem is oly régi utánpótlás időszakokra?
 
Ha egészen visszamegyünk a kezdetekhez, a fehérvári időkhöz, kiskoromtól kezdve remek edzők neveltek, akik sokat segítették a fejlődésem. Ahogy lépkedtem fel a ranglétrán, egyre többet játszottam az idősebb korosztályok csapataiban, majd az NBIII-ban. Az mondjuk az U19 után egy nagy ugrás volt, kellett is egy kis idő, mire felvettem a ritmust. Egy-két hónap után viszont már az első csapat keretében és a spanyol edzőtáborban találtam magam. Tizenhat évesen remek lehetőség volt, hiszen kitűnő focistákkal edzhettem és játszhattam felkészülési mérkőzéseket…

2019 nyarán viszont egy évre a Budaörshöz kerültél kölcsönbe, jelenlegi edzőnk, Bognár György kezei alá, aki akkor azt a gárdát irányította…
 
Igen, arra az időszakra is szívesen emlékszem vissza, remek csapattársaim voltak, és a hangulat is kitűnő volt a csapatban. Gyuri bá’-val is megtaláltuk a nagyszerű közös hangot. Sokat játszottam, annak ellenére, hogy elsőéves NBII-es játékos voltam. Nagyon élveztem, kimondottam szerettem akkor ott futballozni.

Tavaly nyáron érkeztél hozzánk, de rögtön Kaposvárra kerültél fél évre kölcsönbe…
 
Pontosan! Sokat gondolkodtam akkoriban, hisz’ bár Székesfehérváron nevelkedtem, kevés esélyt láttam ott stabilan beverekedni magam az NBI-es csapatba. Paksról pedig egy nagyszerű ajánlat érkezett, és fél év kaposvári kölcsön után megérkeztünk a jelenbe.
 
szabobalin1.jpg

Vezetőedzőnk elszőr két kupameccsen, a Csákvár és a Budafok ellen dobott be a mélyvízbe. Hogy láttad azokat a lehetőségeket?
 
Mindkét meccs előtt reménykedtem benne, hogy szerepet kaphatok. Ha a csákvári meccset nézzük, annak a pálya talaja miatt sok futballértéke sajnos nem volt, de szerencsére tudtunk alkalmazkodni, és kivívtuk a továbbjutást. A Budafok elleni összecsapás a kiesés miatt szomorúsággal tölt el, mivel mindenképpen tovább szerettünk volna menni. Személy szerint a csapattársaktól és a szakmai stábtól egyaránt pozitív visszajelzéseket kaptam, melyeknek nagyon örültem.

Ha már csapattagok, hogy érzed magad az öltözőben?
 
Remekül! Mindenkivel jól kijövök, könnyen ment a beilleszkedés, gyorsan megtaláltam a közös hangot a csapattársakkal. Természetesen a fiatalokkal több időt töltünk együtt, a stadionon kívül is összejárunk meccset nézni, kártyázni…
 
Haraszti Zsolt és Szakály Dénes sokat mentorál úgymond, de tényleg mindenkinek van kedves, segítő szava hozzám. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.
 

Első paksi NBI-es meccsed pont a nevelőegyesületed, a MOL Fehérvár ellen játszottad. A hetvenharmadik percben, 2-0-nál álltál be, végül nem akármilyen gólpasszt adtál, és végül kivívtuk a döntetlenért járó egy pontot is. Mesélj egy kicsit arról a meccsről!
 
Nem tagadom, volt bennem egy kis extra motiváció, de szerintem ez ilyenkor természetes. Nem számítottam rá, hogy pályára lépek, viszont nagyon örültem neki, annak pedig különösen, hogy ilyen jól sült el. Mindenkinek, valamint magamnak is bizonyítani szerettem volna, hogy meg tudom állni a helyem az NBI-ben. Ami a gólt illeti, miután Hara (Haraszti Zsolt - a szerk.) visszapasszolta nekem a labdát, láttam, kettő Vidi-játékos is közeledik felém, rögtön dönteni tudtam, és visszatettem számára a labdát, ezzel gólpasszt adva.

Három nappal később, a Mezőkövesd ellen jött az újabb lehetőség, és egy újabb harcos végjáték, ismét pontot mentve…
 
A félidőben szólt Gyuri bá’, hogy beállok. Örültem neki, viszont szerintem a Mezőkövesd elleni egy sokkal nehezebb meccs volt, mint a Fehérvár elleni. Kisebbek voltak a területek, és talán a ’Kövesd jobban is pörgött, mint a Vidi…
 
szabobalin3.jpg
(molfehervarfc.hu)

Hol látsz még fejlődnivalót a játékodban az NBI-hez?
 
Véleményem szerint fejben még egy kicsit fel kell gyorsulnom az első osztályhoz, valamint a párharcokat is egyre nagyobb számban szeretném megnyerni a jövőben.

Hogyan tovább két ilyen kupa- és NBI-es mérkőzés után?
 
Hosszútávon mindenképpen szeretnék a keret alapemberévé válni, tudom, ehhez egyre több első osztályú meccs és játékperc kell, most ezen igyekszem, aztán célom természetesen, hogy a kezdő tizenegyhez is stabilan hozzátartozzak. A hátralévő nyolc fordulóban szeretnék a lehető legtöbb lehetőségemmel a lehető legjobban élni.

Végezetül nézzük a válogatottság témakörét, hiszen U16-ban, U17-ben és U19-ben is magadra ölthetted már a piros-fehér-zöld címeres mezt. Jöhet az U21?
 
A további válogatott szereplések is mindenképpen hozzátartoznak a céljaimhoz, ugyanakkor tudom, a következő szinthez kell még pár jó NBI-es szereplés. Az U21-es keretben egyelőre minden játékos nagyobb felnőtt rutinnal rendelkezik nálam, viszont nem adom fel, dolgozok keményen, és majd meglátjuk, e fronton mit hoz a jövő.
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök