kul250.jpg

Kulcsár Dávid 250

2021. márc. 10.  -  NB I.
Ez már több, mint rutin!
Ez már több, mint rutin!
banner_magy2.jpg 
 
Kulcsár Dávid a 2020/21-es szezon huszonnegyedik fordulójában, a március 3-ai, MOL Fehérvár FC elleni mérkőzésünkön abszolválta a 250.(!) első osztályú találkozóját. Ezen nem kis kerek szám alkalmából az immáron több mint nyolc és fél éve kötelékünkben szolgáló labdarúgónk emlékplakettet vett át Karszt József technikai vezetőnktől.
 
„Ez egy nagyon szép szám, még akkor is, ha, mikor elkezd focizni az ember, nem abban gondolkodik, mennyi NBI-es meccse lesz vagy lehet. Utólag visszagondolva ugyanakkor jó pár emlékezetes összecsapás van mögöttem és a csapat mögött. Elsősorban pedig a paksi csapat mögött, hiszen ennek túlnyomó része paksi mezben zajlott. Lassan tizenkét éve a pályán vagyok, persze ennyi idő alatt ez a szám lehetne nagyobb is, de két sérülés is közbeszólt, viszont nem bánom, így alakult, ennyi van most. Bízom benne, hogy megyünk tovább, érzek még erőt magamban, célom is van, miszerint jó lenne elérni a háromszázat is. Tudom, ez elsősorban rajtam múlik, de megteszek mindent, hogy meglegyen. Ha egy meccset kellene kiemelnem, akkor a 2017-es, hazai pályán aratott, 5-0-s Mezőkövesd elleni győzelmünket mondanám. Én szereztem a harmadik találatot, és ritka az olyan meccs, ami pont az ember születésnapjára esik, ez arra esett. Jól játszottunk, fel voltam dobódva, aznap minden összejött” - fogalmazott honlapunknak erről a szép teljesítményről Kulcsár.
 
 
A hárminchárom éves, rutinos játékosunk 2009. augusztus 1-jén, még a Ferencváros színeiben, egy Zalaegerszeg elleni összecsapáson lépett pályára először az első osztályban, ezt aztán további harminchét meccs követte a budapesti zöld-fehéreknél. 2011-ben a Vasashoz került, ahol harminc meccset számlált. Kulcsár Dávidot 2012 nyarán igazoltuk, és azóta eddig száznyolcvankétszer öltötte magára címeres mezünket NBI-es meccsen. Tizenhetes számú játékosunknak további paksi és sportsikerekben gazdag mérkőzéseket kívánunk a jövőben.
 
Hajrá, Dávid! Hajrá, Paks!
 
banner_kvftcmarc.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök