frad21marcele6.jpg

Fradi - Paks - meccs előtti nyilatkozatok

2021. márc. 12.  -  NB I.
Kompakt futball, decemberi szint, félelem nélküli játék…
Kompakt futball, decemberi szint, félelem nélküli játék…
banner_kvftcmarc.jpg
 
Vasárnap délután öt órakor az OTP Bank Liga huszonhatodik fordulója következik. A Ferencváros elleni, idegenbeli mérkőzésünkkel kapcsolatosan játékosaink előzetes várakozásaira voltunk kíváncsiak.

Vági András: A Ferencváros ellen mindig küzdelmes játszani, főleg úgy, hogy Ők vannak odahaza. Remek csapat, minden posztra több emberük jut, így szinte mindegy, ki játszik, a saját futballjukat tudják hozni. Nekünk pedig száztízszázalékot kell majd nyújtanunk, hogy pontot vagy pontokat hozzunk haza. Összességében nem lehet különválasztani a védelmet, a középpályát és a csatársort, együttesen, csapatszinten kell a lehető legszervezettebnek lennünk mind támadásban, mind védekezésben. Igazán kompakt futballal kell előrukkolnunk az FTC stadionjában.

Bognár István: Nyilván nehéz meccsre számítok, hisz’ lehet matekozni, de több mint valószínű, az idei bajnokhoz látogatunk vasárnap. Ha jól játszunk, mint tettük azt december közepén ellenük, akkor képesek lehetünk jó eredményt elérni. Meggyőződésem a legutóbbi egymás elleni találkozónkon játszottunk eddig a legjobban a bajnokságban, több gólt is szerezhettünk volna… Most is hasonló játékra készülünk, persze most mi leszünk idegenben, de ez sem okozhat gondot, mindenki játszott már a Groupama Arénában. Kiváló összecsapásra számítok, és mint azt láthattuk már, a Fehérvár és még a DVTK is tudott nyerni a Fradi otthonában, tehát egyáltalán nem nézünk lehetetlen feladat elé. Jó játékkal maximálisan meglehet az esélyünk.

Hahn János: Talán nem meglepő, én is nehéz mérkőzést várok, a Fradi akkor is Fradi, ha épp’ nem a legélesebb. Nem szabad megijedni, szeretnénk bravúrt elérni, tehát nyilván győzelmi szándékkal futunk majd ki a pályára, sosem tesszük fel a kezünk! Az elmúlt pár összecsapáson nem úgy jött ki a játékom, ahogy azt igazán szerettem volna, most javítanék. Teszem majd a dolgom, de tudom, nem csak én, mindenki keményen beleáll majd a hétvégi megmérettetésbe.
 
banner_magy2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök