frad21ele11.jpg

Saját magunknak tettük nehézzé a második félidőt

2021. márc. 14.  -  NB I.
A Fradi pedig köszönte…
A Fradi pedig köszönte…
banner_magy2.jpg

„Jól kezdtük a mérkőzést, hisz’ rögtön az elején egy büntetőből vezetést szereztünk, aztán számítottunk rá, hogy a Fradi végig dominálni fog, ezért kicsit mélyebben húztuk meg a védekezési vonalunk, mint általában szoktuk. Az első negyvenöt perc után úgy jöttünk be az öltözőbe, hogy ebből egy döntetlen szagú mérkőzés is lehet. A második játékrészben viszont saját magunknak tettük nehézzé a találkozót, erre jött még rá az is, hogy az FTC azért ebből a mezőnyből minőségileg igencsak kiemelkedik. Nem volt elég agresszív a középpályánk - ez egyébként mindkét félidőre igaz -, nem szereztünk sok labdát, ha pedig mégis, azonnal vissza is adtuk még a saját térfelünkön. Ezen hibáinkat a Ferencváros pedig úgy ki tudta használni, hogy helyzeteket alakított belőle” - fogalmazott a mérkőzést követően ifj. Bognár György.

frad21ele12.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök