bogmarc21a.jpg

Bognár István tíz-tízes mutatóval lenne elégedett, de a csapat az első

2021. márc. 30.  -  NB I.
Kreatív játékosunkkal beszélgettünk - minden fontos témát érintettünk.
Kreatív játékosunkkal beszélgettünk - minden fontos témát érintettünk.
banner_magy1.jpg
 
Hétvégén újra bajnoki, milyen a hangulat az öltözőben?
 
Annak ellenére, hogy a játékunk nem mutatott jó formát a szünet előtt, nem rossz. Nincs negatív hullám a csapatban, sőt, elszántan és keményen készülünk a következő mérkőzéseinkre, hiszen az előző körökben ezekből az összecsapásokból jöttünk ki a legjobban. Ezt gyorsan le is kopogom, mivel most is szeretnénk úgy teljesíteni, mint az első vagy a második kanyar hasonló periódusában. Tudjuk, nem lesz egyszerű feladatunk, sűrű a mezőny, mindenkinek szüksége van a pontokra. Szeretnék mihamarabb - akár már most szombaton - újra győzelmet ünnepelni, hogy hátrafelé már ne nagyon kelljen tekintgetnünk.

Számodra jókor jött ez a válogatott szünet a formádat tekintve?
 
Úgy gondolom, jókor! Nem éreztem magamban azt a játékot, amit ősz végén, illetve a tavasz elején nyújtottam. Ezekben a napokban, hetekben próbáltam fejben felépíteni magam, a következő találkozókon meglátjuk, hogyan sikerült. Úgy véltem, most mentális feltöltődésre volt szükségem, így is tettem, de mostanra már mindenki - köztük természetesen én is - meccslázban ég.
 
bogmarc21c.jpg

Eddig hat gólod és hét gólpasszod van az idei bajnoki kiírásban. A végén milyen számmal lennél elégedett?
 
Tíz-tízzel! Ugye ezekhez a számokhoz a hátralévő hét meccsen kellene még négy gól és három assziszt, ami nyilván nem lehetetlen. Jó lenne, ha legalább az egyik szám létrejönne, persze, ha fel lehetne cserélni ezt az egyéni statisztikát csapatpontokra, szó nélkül felcserélném. Sajnos az utóbbi meccseken nem tudtam annyit hozzátenni, mint amennyit igazán szerettem volna, de most, a hajrában ezen újra változtatnék.

Téged még az ősz elején ért el a Covid-fertőzés, most viszont sajnos a család többi tagját sem kíméli. Mit lehet tudni?
 
Igen, hát sajnos apu és tesóm is koronavírus-fertőzéssel került kórházba. Úgy néz ki, a testvéremet ma hazaengedik, még egy vizsgálatra vár, tehát Ő előrébb tart, mint apa. Mindkettőjükkel tudtam telefonon beszélni, és érzem a hangjukon a pozitív változást, javulást. Hétfőn már apának is jobb volt a közérzete. Jó kezekben vannak, mondtam is nekik, most az a legfontosabb, hogy teljesen meggyógyuljanak, addig tartom a családi frontot a csapatnál. 
 
Nem aludtam túl jól a napokban, mindenkinek, aki épp’ kórházban van, vagy a családtagját kezelik, mielőbbi felépülést, kitartást kívánok, maximálisan át tudom érezni a helyzetüket!
 
bogmarc21b.jpg

Jóbbulást mindenkinek! Visszatérve a sportszakmaisághoz, miben javulnál a véghajrára?
 
Az előrefelé történő passzpontosságban szeretnék nagy változásokat elérni. Az ősz végi és a tavasz eleji számokhoz képest visszaesett a kapuralövéseim számai is, így azt is újra felturbóznám.

Végül, mit vársz a csapattól a célegyenesben?
 
Ahogy már említettem, előbb legyen meg a biztos bentmaradás, minden más utána jön. Ha nagyon jól elkapnánk a most ránk váró szériát, több pozíciót is lépdelhetnénk felfelé, de ehhez csak minimálisat szabadna hibázni. Jó lenne a felső házban zárni! 
 
banner_kvmtk21marc.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök