dios20live6.jpg

Heti program

2021. ápr. 05.  -  NB I.
Vasárnap a sereghajtóhoz látogatunk.
Vasárnap a sereghajtóhoz látogatunk.
banner_magy1.jpg
 
Remek húsvéti ajándékkal rukkoltak elő a fiúk szurkolóinknak, hiszen múlt szombaton ellentmondást nem tűrő játékkal győzték le ismét az MTK gárdáját idehaza. Ezzel a sikerrel pedig tovább írjuk a hét éve tartó hazai veretlenségünk történelemkönyvét a fővárosi kék-fehérek ellen. E hétvégén viszont idegenben kell már varázsolnunk, ha szeretnénk a középmezőnyből tovább lépdelni felfelé a tabellán. Gólkirályjelöltünk, Hahn János vezényletével vasárnap délután a DVTK-nál vendégeskedünk. A miskolci alakulat ellen idén eddig hibátlanok vagyunk, maradjon ez így a harmadik összecsapás után is.   
 
Tartalékcsapatunk vasárnap Szegedre utazik. *Az U19 Kecskeméten vendégeskedik, az U17 a Gyirmótot, az U16 a Nyíregyházát fogadja a hétvége első napján. Az U15-öseink dupláznak a héten, előbb Nyíregyházára utaznak, majd az eggyel fiatalabbakkal karöltve a Szombathelyt várják városunkba. Az U13 és az U12 Pécsre, a PVSK-hoz utazik. Lányaink közül csak az U16-osok lesznek pályán, ők szerdán a REAC-hoz látogatnak, majd a BMTE alakulatát fogadják szombaton.
 
*Az utánpótlásprogram a vírushelyzet miatt változhat!
 
Hajrá, Paks!
 
dios20live4.jpg
 
Részletek:

OTP Bank Liga, 28. forduló
2021. április 11., 14:30
DVTK - PAKSI FC
Miskolc, DVTK Stadion



NBIII. Közép csoport, 28. forduló
2021. április 11., 16:30
Szegedi VSE - PAKSI FC II
Mórahalom Sportcentrum



U19 „B” Csoport, 7. forduló
2021. április 10., 10:00
KTE La. - PAKSI FC
Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion

U17 „B” Csoport, 7. forduló
2021. április 10., 13:00
PAKSI FC - Gyirmót SE Győr
Paks, PAKSI FC Stadion

U16 „B” Csoport, 7. forduló
2021. április 10., 14:00
PAKSI FC - Nyíregyháza Spartacus FC
Paks, PAKSI FC Stadion

U15 I. osztály, 13. forduló
2021. április 6., 14:00
Nyíregyháza Spartacus FC - PAKSI FC
Nyíregyháza, Nyíregyháza Városi Stadion

U15 I. osztály, 23. forduló
2021. április 9., 13:00
PAKSI FC - Illés Akadémia-Haladás
Paks, PAKSI FC Stadion

U14 I. osztály, 23. forduló
2021. április 9., 13:00
PAKSI FC - Illés Akadémia-Haladás
Paks, PAKSI FC Stadion

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 15. forduló
2021. április 11. 10:00
PVSK - PAKSI FC
Pécs, PVSK Sporttelep

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 15. forduló
2021. április 11. 11:30
PVSK - PAKSI FC
Pécs, PVSK Sporttelep



Leány U16 HNP Dél-Nyugati csoport, 13. forduló
2021. április 6., 14:00
REAC Sise-Femina - PAKSI SE
Budapest, Szántóföld utcai Sporttelep
 
Leány U16 HNP Dél-Nyugati csoport, 12. forduló
2021. április 10., 14:00
PAKSI SE - BMTE Airnergy FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
lmtkpecs3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök