szakdvhahn1.jpg

Szakály: Szeretnénk gólkirályi címhez segíteni Hahnt!

2021. ápr. 12.  -  NB I.
Középpályásunk jubilált a DVTK ellen, de számára is a csapat és a minél jobb helyezés az első.
Középpályásunk jubilált a DVTK ellen, de számára is a csapat és a minél jobb helyezés az első.
banner_magy1.jpg
 
„Úgy érzem, a korai büntetőnk és a hazai kiállítás már szinte el is döntötte a mérkőzést. Ezek után ugyan egyértelműen könnyebb feladatunk lett, de véleményem szerint, ha nincs az emberelőnyünk, akkor is nyertünk volna. Végig a kezünkben volt ez a találkozó” - vélekedett Szakály Dénes is első körben a mögöttünk hagyott hétvégi, Diósgyőrben aratott győztes találkozónkról.
 
Szakály a DVTK stadionjában a nyolcvankettedik percben kapott lehetőséget, és öt perccel becserélését követően már gólt is ünnepelhetett, így még emlékezetesebbé tette a kerek századik paksi mezben játszott NBI-es mérkőzését. „Persze szeretnék többet játszani, de most minden percnek örülnöm kell. Próbálom meghálálni ezeket a momentumokat, keményen dolgozom tovább, hogy minél többet a pályán lehessek.”
 
A harminchárom éves középpályásunk beszélgetésünk végén kitért a szezon véghajrájára felállított csapatcélokra is. „Két dolog lebeg a szemünk előtt. Szeretnénk minél magasabb helyen végezni a tabellán és szeretnénk gólkirályi címhez segíteni Hahn Janót, ezek most már a céljaink, és ezért szeretnénk a hátralévő meccseinket is mind megnyerni.”
 
Legyen így! Hajrá, Paks!
 
szakdvhahn2.jpg
dvtk.eu
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök