pus21aprele1.jpg

Paks - Puskás Akadémia - meccs előtti nyilatkozatok

2021. ápr. 28.  -  NB I.
Nüanszok, labdaszerzés, saját játék és a helyzetek értékesítése…
Nüanszok, labdaszerzés, saját játék és a helyzetek értékesítése…
banner_magy2.jpg
 
Péntek este nyolc órakor a 2020/21-es OTP Bank Liga harminckettedik fordulója következik. A Puskás Akadémia elleni, hazai mérkőzésünkkel kapcsolatosan játékosaink előzetes várakozásaira voltunk kíváncsiak. 

Hegedüs Lajos: Ezúttal egy szoros mérkőzésre számítok, hiszen két jó csapat találkozik majd egymással. Véleményem szerint nüanszok fognak dönteni, és nagyon remélem, a mi javunkra. Biztos vagyok benne, hogy lesz feladatunk a kapunk előterében, de én úgy számolok, a több lehetőség számunkra adódik majd. Sok kreatív játékosa van a PAFC-nak, vannak nagy lövőik és technikás labdarúgóik is, így a tizenhatosunkon belül és a távoli próbálkozásaiknál is figyelnünk kell. Jól érzem magam a kapunkban, ha az utolsó öt meccs statisztikáját nézzük, négy győzelem, egy döntetlen, újabb nagy sikerekkel mennénk tovább és zárnánk az évadot. 

Böde Dániel: Nem számítunk könnyű összecsapásra, de minden eddiginél eltökéltebben bízunk benne, hogy már pénteken bebiztosítjuk a negyedik helyünket. Reméljük, idehaza a Puskás Akadémia ellen is újfent jól fog működi a játékunk, és mi szerezzük majd a több gólt a lefújásig. Velem minden rendben, jól érzem magam, várom az utolsó két találkozónkat! 
 
 pus21aprele2.jpg

Hahn János: Annak ellenére, hogy kiváló pozícióban vagyunk, és felettébb megy a játék, élvezzük a futballt, nehéz mérkőzésre számítok. Persze a szezon utolsó hazai mérkőzését szeretnénk megnyerni, mellyel egyúttal a negyedik helyünket is bebiztosítanánk, sőt, ha a Fehérvár botlana, továbbra is lenne esélyünk a harmadik pozícióra. A PAFC-nak az összes védője karakán, bárki játszik, ráadásul, mivel legutóbb idehaza nagyarányú győzelmet arattunk ellenünk, biztos vagyok benne, felettébb figyelnek majd ránk. Remélem, azért sikerül majd tovább folytatnom a gólgyártást, számokat nem mondanék, ha helyzetbe kerülök, mind be szeretném lőni. 
 
Bognár István: Nyílt mérkőzésre számítok. Mindkét csapat gólratörően futballozik, így akár sokgólos találkozó is kisülhet a péntek esti párharcból. A vesztett labdák vendégeinknek és nekünk is egyaránt megnehezíthetik és meg is könnyíthetik a helyzetek kialakítását. A PAFC nagyon jól kontráz, mi pedig a labdaszerzésekben vagyunk felettébb jók. Aki jobban ki tudja majd használni az adottságait, begyűjtheti a három pontot, remélem, ezek mi leszünk. Ami engem illet, továbbra is szeretném elérni a tíz gólt, amitől már csak kettőre vagyok, illetve, ha a jelenlegi tizenkettő gólpasszomhoz még egyet hozzá tudnék tenni, rekordot állítanék fel. A tizenkétcsapatos NBI-ben tudtommal senki nem adott tizenhárom asszisztot egy szezonban, így Hahn rekord gólkirályi címe mellé a legtöbb gólpassz is hozzánk kötődne az évad summázásakor. 
 
Hajrá, srácok! Hajrá, Paks!
 
pus21aprele3.jpg 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök