ddbog1.jpg

Bognár: ez a legjobb szezonom!

2021. máj. 05.  -  NB I.
Kreatív játékosunk nem akármilyen évadot villantott.
Kreatív játékosunk nem akármilyen évadot villantott.
banner_magy2.jpg

Mikor legutóbb a válogatott szünetben beszéltünk, a dupla-duplára, tehát a minimum tíz gól és ugyanennyi gólpassz megszerzésére vágytál a szezon végére. Egy meccs van vissza az idei kiírásból, meglett…   
 
Hát, meg! Nyilván nagyon boldog vagyok, hiszen pályafutásom során először értem el kétszámjegyű assziszt- és gólmutatót egyaránt. Sajnos nem ért nemzetközi kupát, de természetesen így is egy nagyon szép szezont fut az egész csapat. Van még egy mérkőzésünk Kisvárdán, amit presztízsnek tekintünk, mivel ott még sosem tudtunk nyerni, itt az ideje! Visszatérve az eredeti témához, az őszöm nagyon nem úgy nézett ki, hogy a bajnokság végére dupla-duplának örülhetek, aztán jött ez a parádés tavasz. Extra érzéssel tölt még el az is, hogy három meccsen is két gólt tudtam szerezni.       

ddbog2.jpg

Így van, Zalaegerszegen, Budafokon és legutóbb itthon, a Puskás Akadémia ellen. Sok szaklap megírta már, és talán mindenki látja is, csúcsformában játszol. Te hogy látod, hol helyezkedik el ez az évad nálad?   
 
Ez egyértelmű, egyénileg ez a legjobb szezonom! Gólpasszokban már korábban is elértem a tízes határt, viszont sikeres találatokban még soha. Most, hogy ez is megvan, és az assziszt is rekord mennyiségű, kijelenthető, eddig a 2020/21-es évad sikerült a legkiválóbbra számomra.   

Melyik mutató feltornászása volt nehezebb a tízes szintig?   
 
Mivel általában tíz gólpasszok környékén szoktam mozogni, és, ahogy az imént említettem, ennyi gólt még soha nem tudtam összehozni, a találatokat mondanám nehezebbnek. Főleg, hogy éppen meglett a tíz így a szezon vége felé. Ugye a szögleteket és a pontrúgásokat - a tizenegyeseken kívül - nagyrészt én szoktam elvégezni, tehát nagy a sanszom az asszisztokra… Egyébként érdekesség, hogy a nem rögzített szituációból adott gólpasszokat jobban élem meg, jobban szeretem. Értékben viszont a gólok és a gólpasszok ugyanott helyezkednek el számomra, de a lelkemnek a mostani mutatók a legédesebbek eddigi pályafutásom során.       

ddbog3.jpg

És van még egy mérkőzésünk, ahol akár mindkét számot tovább növelheted. Egy ilyen szezon után - bár most még messzinek tűnik - mit lehet majd kitűzni a következő elé?   
 
Hát, ismét egy dupla-duplát! Egyszer is szép megcsinálni, többször pedig… Csapatszinten minimum szeretnénk egy ugyanilyen szezont futni, mint az idei. Sőt, rá is tehetnénk egy lapáttal, de persze az sok mindentől függ majd.   

Legyen így! Végül: melyik gólpasszodra és gólodra emlékszel vissza a legszívesebben, ahogy Te említetted, immáron az eddigi legjobb szezonodból?   
 
Huh…, ez egy nagyon jó kérdés…, talán mindkettőt a tavaszi idényből mondanám… A gólnál a Budafokon szerzett második találatomat mondanám, a gólpassznál pedig a Diósgyőr ellenit emelném ki, mikor gólkirályunk, Hahn Janó elé készítettem a labdát.
 
ddbog4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök