balassa3.jpg

Kettőből kettő

2021. aug. 11.  -  NB III.
Hazai pályán is győzelemmel kezdte a szezont NBIII-as csapatunk.
Hazai pályán is győzelemmel kezdte a szezont NBIII-as csapatunk.
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 2. forduló: PAKSI FC II - Balassagyarmati VSE 3 - 1 (1 - 0)      
 
Csapatunk összeállítása

Kezdők: Simon, Debreceni, Gévay, Süvöltős, Gyurkits (Artner 85'), Pethő (Lakatos-Lengyel 79'), Görög, Budai, Szekszárdi, Bertus (Volter 67'), Kovács L.
 
Cserék: Kovács F., Volter, Skripek, Artner, Gregor, Lakatos-Lengyel
 
Vezetőedző: Kindl István

A Balassagyarmat kerete          

Kezdők: Fedinisinec, Benkő-Bíró, Ferkel (Király 67'), Nyilas (Kovács 66'), Kersztes (Pilán 46'), Csiki, Gergely, Lizák (Szita 72'), Tóth (Gálfi 46'), Király, Majzik
 
Cserék: Puporka, Gálfi, Király, Szita, Kovács, Kun, Pilán
 
Vezetőedző: Nagy Tibor
 
Gólszerzők: Debreceni 5', 63', Süvöltös 58', ill. Pilán 49'
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

balassa1.jpg

Nagyon jó ütemben és nagyszerű intenzitással kezdtük a mérkőzést. Hatalmas mezőnyfölénnyel működött a letámadásunk, sok labdát szereztünk, ellenfelünk pedig nem tudott kibontakozni. Egy pontrúgást követő sakk-mattra lejátszott figurából szereztünk vezetést, mely után további két-három lehetőségünk is adódott, ám ezek sajnos kimaradtak. Ezt követően jött a futball törvényszerűsége, az első félidő huszonötödik percétől kezdett a Balassagyarmat akarata érvényesülni, ami azért sem csoda, mivel egy jó csapat látogatott városunkba. Mezőnyben ebben az időszakban fölénk kerültek, de Simon szállította a bravúrokat a gólvonalunkon. Gévay vezérletével ezt a kritikus időszakunkat a szünetig sikerült átvészelnünk. A második játékrész elején ellenfelünk dominanciája még kitartott, és egy könnyen levédekezhető, lepattanó labda után egalizálni tudtak, ekkor néhány további percig nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Második gólunk megszerzése után azonban vendégeink mintha hitüket vesztették volna, így az utolsó huszonöt percben már teljesen a mi elképzelésünk érvényesült. Végül magabiztosan nyertük a találkozót. A Balassagyarmatnak ugyan volt két-három nagy helyzete, ellenben a mi oldalunkon a három gólunkon túl további négyszer-ötször veszélyeztetni tudtunk, melyekkel akár előbb is lezárhattuk volna a mérkőzés végkimenetelét. A játék képe és a kidolgozott helyzetek alapján mindenképpen egy megérdemelt sikert arattunk egy kiváló csapat ellen.

„Gratulálok az egész gárdánknak, fiataljaink kezdenek felnőttek lenni! Nagyszerű mentalitással futballoztunk, játékosaink pedig átérzik a lehetőséget, ami bennük rejlik. Kiváló játékkal győztünk le egy nagyon jó csapatot. A tavalyi és a mostani önmagunk között Gévay Zsolt jelenti a különbséget. A múlt szezonban az olyan mérkőzéseken, melyeken a maihoz hasonló kritikus időszakok alakultak ki, gólt vagy gólokat kaptunk. Mostanra az Ő vezérletével ezeket a periódusainkat sikeresen átvészeljük. Ma mindenki, az egész csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott” - fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István a találkozót követően honlapunknak.
 
balassa2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök