simu18a.jpg

Simon Barnabás újfent U-válogatott keretben

2021. aug. 19.  -  NB III.
Újdonsült hálóőrünk behívót kapott az Oross Márton vezette U18-as gárdába.
Újdonsült hálóőrünk behívót kapott az Oross Márton vezette U18-as gárdába.
banner_pse.jpg
 
A tavalyi szezonban a 2004-es születésű korosztálynak a koronavírus-járvány miatt elmaradtak az Eb-selejtező mérkőzései, és az ilyen tétmérkőzésekre még biztosan várniuk kell további egy esztendőt. Ezt figyelembe véve nem meglepetés, felkészülési, barátságos összecsapások természetesen lesznek. Elsőként a napokban, augusztus 17-én (0-2) és 19-én (2-2) az írekkel találkoztak a fiatalok. Az U18-as legjobbak között pedig ott volt a nyáron klubunkhoz érkező Simon Barnabás is, aki a második mérkőzésen végig védhette a magyar kaput. 

simu18b.jpg

„Már maga a behívás is nagyszerű érzés volt, hiszen a címeres mezt mindig külön megtiszteltetés magunkra ölteni. Nagyon örültem, bízom benne, hogy ez az eddigi munkám gyümölcse, de itt nem állok meg, ugyanígy, keményen dolgozom tovább” - kezdte Barnabás, aki az első írek elleni meccsen még „csak” kerettagként szerepelt, majd a másodikon már kilencven percet tölthetett a pályán, nem is akárhogyan... „A két találkozón más-más összeállításban játszottunk. Úgy gondolom, ma a támadójátékunk jobban működött, de az íreknek is adódtak ismét lehetőségei. Szerencsére kétszer megmutathattam képességeim, mikoris nagyot kellett hárítanom. Sajnálom, hogy a végén a tizenegyest nem tudtam hárítani, hisz’ még az oldalt is eltaláltam. Így aztán 2-1-es vezetésünkből, 2-2-es döntetlen született. Nagyon jól éreztem magam, élveztem a játékot” - mesélte az elmúlt napokról hálóőrünk, aki nem csoda, hogy felkeltette a szakemberek figyelmét. Tizenhét éves kapusunk NBIII-as csapatunk eddigi mindhárom összecsapásán magabiztosan őrizte portánk. 
 
Gyerünk, így tovább, Barna! 

Fotók: Takács Zsolt

simu18c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök