nbharrajd2.jpg

Kiváló NBIII-as rajt!

2021. aug. 31.  -  NB III.
Eddig négyből három, így tovább, fiatalok!
Eddig négyből három, így tovább, fiatalok!
banner_pse.jpg
 
Tartalékcsapatunk eddig szintén négy mérkőzést játszott le a 2021/22-es kiírásból, melyek után három győzelem már a zsákban is hever. Fiataljaink a gerjeni nyitányon 2-0-val indítottak, majd idehaza 3-1-gyel tartották városunkban a három ponton a Balassagyarmattal szemben. Makón is megvolt a vezetés, de végül sajnos fordítani tudott a zöld-sárga csapat, a javítás viszont nem váratott sokáig magára, hiszen a múlt hétvégén 4-1-gyel léptek át a Paksra látogató váci alakulaton. Egyáltalán nem túlzás tehát, remek rajtot vettek Kindl István fiataljai! 

„Mindenféleképpen álszerénység lenne azt állítani, hogy rossz rajtra számítottam” - kezdte elemzését a szezonstartról vezetőedzőnk. „Tudtam, hogy a tavalyi évad és a nyár során sokat fejlődtünk, valamint az elmúlt esztendő alatt a rutinfaktorban sem keveset léptünk előre. És, amíg az első csapat keretéből is megfelelő mentalitással érkeznek visszajátszók fiatal tehetségeinkhez, mindenkivel szemben maximálisan versenyképesek leszünk. Bíztam benne, hogy nehéz lesz megverni bennünket, és remélem, ez a jövőben is így lesz. A tavalyi idényhez képest eddig extra teljesítménnyel rukkoltunk elő, amely az érettség megszerzésének köszönhető” - így Kindl a kilenc pontról, aminél csak a Dunaújváros gyűjtött többet eggyel. 
 
nbharrajd1.jpg
 
A harmadosztályban e hétvégén nem rendeznek fordulót, ellenben a jövő héten kettőt is abszolválni kell második számú együttesünknek. A felettébb nagyszerű rajt után tehát másfél hétnyi, kicsinyke megtorpanás jött a bajnokságukban. Természetesen trénerünkkel történő beszélgetésünk során az eddigiek összegzése után nem hagyhattuk ki a következő kanyarok előzetes várakozásait sem. 

„Nem mondanám, hogy tartunk a következő fordulóktól, de azt látni kell, az előző bajnokságban rendre belehibáztunk a heti két meccses terhelésekbe, és így volt ez nemrég is. A makói vereség előtt hétköznap játszottunk a Balassagyarmattal… Az ember azt gondolná, a fiatalok gyorsabban regenerálódnak, tehát mi ezzel a gond. Ez így is van, viszont fejben, mentálisan tavaly sok volt az egy héten belül játszandó két tétmeccs. Idén nem szeretnék ugyanebbe a folyóba lépni, megpróbáljuk levonni a megfelelő következtetéseket, és úgy készülni, hogy minél több pontot hozzunk haza a következő két fordulóból, mely alkalmával ráadásul mindkétszer idegenben lépünk majd pályára.” 
 
Hajrá, Fiatalok! 

NBIII-as csapatunk következő négy mérkőzése: 
 
2021.09.01., 16:00 Monor - PAKSI FC II 
2021.09.04., 16:00 Dabas-Gyón FC - PAKSI FC II 
2021.09.12., 11:00 PAKSI FC II - Iváncsa KSE 
2021.09.22., 16:00 MTK Budapest II - PAKSI FC II
 
nbharrajd3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök