mmksors1.jpg

Sorsoltak a MOL Magyar Kupában

2021. szept. 02.  -  NB I.
A sorozat harmadik körében kapcsolódtunk be.
A sorozat harmadik körében kapcsolódtunk be.
banner_magy1.jpg 
 
Augusztus 7-8-án megkezdődtek a MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírásának főtáblás küzdelmei. Az első két kanyarban azonban még csak az NBIII-as és a harmadosztály alatti versenysorozatban szereplő gárdák vettek részt. A százhuszonnyolcas rajttábla első fordulója után hatvannégyen maradtak, majd még egy meccsnapot követően már csak harmincketten. Hozzájuk csatlakozott most a további harminckét NBI-es és NBII-es alakulat, tehát ismét egy hatvannégyes mezőny alakult ki. 
 
A kupasorozat továbbra is magával viszi a tavalyi újítást, miszerint minden párharc egy meccsen dől el. Értelemszerűen, ha a mérkőzés kilencven perce után az állás döntetlen, hosszabbításra, majd, ha továbbra sincs győztes, tizenegyesrúgásokra kerül sor. A találkozókat mindig az alacsonyabban rangsorolt együttes otthonában rendezik, vagy, ha mindkét csapat ugyanabban a bajnokságban viaskodik, az addig kevesebbet otthon játszó, végül az előbb kihúzott csapat lesz a pályaválasztó. 
 
A harmadik forduló párosításait szeptember 2-án, negyed ötkor sorsolták az M4 Sport stúdiójában, élő műsor keretében. 

Ellenfelünk pedig a Megye I-es UFC Gyömrő csapata lesz. 
 
Ebben a szakaszban az NBI-es csapatok még kiemeltek voltak, így egymással nem kerülhettek össze. 
 
A számunkra első kanyar játéknapja szeptember 18-19. A találkozónkkal kapcsolatos részletekkel hamarosan jelentkezünk.  
 
De a legfontosabb, hogy a kupában is: Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
otp2122hattizket1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök