bony21szept1.jpg

Felavattuk az új bonyhádi pályát

2021. szept. 07.  -  NB I.
Nagyszerű, igazán szép és földhözragadt létesítmény épült a szomszédvárban.
Nagyszerű, igazán szép és földhözragadt létesítmény épült a szomszédvárban.
banner_magy2.jpg 
 
Klubunk nagy örömmel vállalta a Bonyhád VLC invitálását pályaavató rendezvényükre. A teljes mértékben megújult városi sportpálya átadó ünnepségére 2021. szeptember 7-én került sor. A díszes esemény zárásaként pedig edzőmérkőzést játszottunk a megye I-es csapattal. A létesítmény nemcsak futballpálya, igazi atlétikai központ is lett. A professzionális, rekortán futópályán túl több távolugró és magasugró szekció, illetve két súlylökő kör is kialakításra került. 
 
A rendezvény nagy érdeklődés mellett már kora délután kezdetét vette. A több mint háromszáz fős, új főoldali lelátó gyorsan meg is telt nézőkkel, persze a pályát körülvevő korlátokon is szinte végig könyököltek az érdeklődők. Az ilyenkor szokásos köszöntő beszédeket Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Süli János miniszter, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere tartották. A hivatalos szekció után Pataky Attila, az EDDA frontembere fokozta tovább a kiváló hangulatot. A pálya nemzeti színű szalagja rendhagyó módon került „átvágásra”. A négyszer százas All Star futás végén a célvonalon befutók szakították át a trikolor szalagot. Városi Roland, az AC Bonyhád atlétája, Köllő Roland, a Sportcentrum igazgatója, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és Potápi Árpád János államtitkár is a mezőnyt alkotta. 
 
bony21szept4.jpg
 
bony21szept2.jpg 
 
bony21szept3.jpg
 
Közvetlenül a gálamérkőzés előtt még Aradi András evangélikus esperes és Mészáros Zoltán református lelkipásztor áldotta meg a létesítményt. Végül 17:30-as kezdettel már a csapatoké volt a főszerep. 
 
Bár a hazaiak próbálták nagy lendülettel elkezdeni a találkozót, a három osztálynyi különbség rögtön érződött. Böde révén pedig már a kilencedik percben megszereztük a vezetést, aztán ikonunk a tizenhetedik játékminutumban is bevette a hazaiak kapuját. A BVLC bő fél óra elteltével jutott el először a kapunk előterébe, de Rácz - kevés tennivalója ellenére is - nagyszerűen élt a játékkal, és egy tiszta, közeli hazai fejest hárított bravúrral. Tíz perccel a szünet előtt a piros-fehérek még egyszer veszélyeztettek a bal oldalról, a labda azonban nem jutott át a gólvonalunkon. Tizenhármasunk a harminchetedik és a negyvenegyedik percben is betalált, majd közvetlenül a szünet előtt Sajbán is eredményes tudott lenni. 
 
A félidőben a szervezők egy női és egy férfi százméteres síkfutással tartották fenn a kilátogató majd' ezres tömeg érdeklődését.
 
A második játékrész kiegyenlítettebb játékkal kezdődött, kicsit a pálya is szétszakadt. A ötvenhatodik percben a hazaiak csapatkapitánya, Pap szépített. Ezt követően mindkét oldalon adódtak kisebb helyzetek, majd a hatvanhatodik percben Pesti robogott el mindenkit megelőzve a bal oldalon, beadásából Pethő szerzett gólt. Két perccel később Lenzsér tekert középre a jobb szélről, Ádám pedig köszönte, és megszerezte hetedik találatunkat is. Tíz perccel később Pethő passza után ismét szakállas csatárunk szerzett újabb találatot. Egy perc múlva Balogh-Pesti összjáték után előbbi talált a hálóba. Alig telt el két perc, egy labdaszerzést követően Balogh indította ziccerbe Pestit, aki tizennégy méterről, a hazai kapus mellett elgurítva szerzett gólt. A végére teljesen kinyílt az olló, Pethő találatával öt perccel a hármas sípszó után már 11-1-et mutatott az eredményjelző. Fiatal csatárunk harmadik gólját labdaszerzés után, tizenhat méterről tekerte a kapu sarkába. A végeredményt Ádám állította be a nyolcvannyolcadik percben, aki teljesen üresen maradt középen, a kaputól öt méterre nem hibázott.
 
Köszönjük a meghívást! Kívánjuk, hogy minél többen, rendszeresen és egészségben használják eme csodás létesítményt. Minden jót, Bonyhád VLC!
 
bony21szept5.jpg
 
bony21szept6.jpg
 
Felkészülési mérkőzés - bonyhádi pályaavató (2021. 09. 07., 17:30) 

Bonyhád VLC - PAKSI FC 1 - 13 (0 - 5) 
Bonyhád, 1000 néző 
Vezette: Szommer Attila, asszisztensek: Szabó Péter, Álló Tibor 
 
Bonyhád VLC 
 
Kezdők: Szabó, Jerabek, Szlama, Máté, Sásdi, Ágics, Kvanduk, Pap, Sebestyén N., Pfaff, Szőts 
Cserék: Schleinig, Preininger, Kósa, Szentes, Győrfi, Sebestyén Sz., Boros 
 
PAKSI FC 
 
Kezdők: Rácz, Lorentz, Szélpál, Süvöltös, Böde, Bognár, Sajbán, Papp, Medgyes, Szabó B., Nagy R. 
Második félidő: Simon B., Kinyik, Balogh, Pesti, Szekszárdi, Ádám, Gyurkits, Kesztyűs, Windecker, Lenzsér, Pető 
 
Gólszerzők: Pap (56’), ill. Böde (9’, 17’, 37’, 41’), Sajbán (45’), Pethő (66’, 85’, 87’), Ádám (69’, 79’, 88’), Balogh (80’), Pesti (82’)
 
bony21szept7.jpg 
 
 bony21szept8.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök