rafi1.jpg

Haraszti Zsolt: Rang a paksi utánpótlásban futballozni

2021. okt. 06.  -  Utánpótlás
Jó edzőink és nagyszerű körülményeink vannak, de itt még nem állunk meg, minden téren folyamatosan fejlődni kell
Jó edzőink és nagyszerű körülményeink vannak, de itt még nem állunk meg, minden téren folyamatosan fejlődni kell
banner_magy1.jpg

Mi jut elsőként eszébe, ha azt mondjuk: paksi utánpótlás? 
 
Biztos bázis - kezdte ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt. Azt azért nyugodtan elmondhatjuk, saját utánpótlásbázisunk mindig kimagaslóan teljesített. Megannyi tehetségünk bemutatkozott már az első osztályban, és sokan vitték korosztályos vagy felnőtt válogatottságig is, ami az akkori adottságainkhoz képest rettentő nagy szám. Szerencsére az utóbbi időben igencsak javultak a körülményeink, így az országos elismertségünk is sokkal kimagaslóbb lett. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő években ez a folyamat tartja magát, és még több paksi játékos mutatkozhat be a legfelső szinteken, és a nemzeti csapatban. 

Emlékszik a kezdetekre, honnan indult mindez? 
 
Természetesen! Ha még az NBI előtti éveket is nézzük, immáron a huszonegyedik esztendő indult el, melynek az elején, nem kétség, volt mit helyre rakni. Úgy gondolom, a lehetőségeinkhez képest mindig kiválóan teljesítettünk, és ebben az egész építkezésben ez volt a legfontosabb. Emlékszem, akkoriban kevesebb nevet tudtunk felsorolni, akiből NBI-es játékost vártunk, mára, a mai rendszerben nagyon sok tehetséget említhetnénk. Nem véletlen, hogy ezt emelem ki, hiszen nálunk sosem az egyes korosztályok bajnoki helyezése volt a cél, sokkal inkább az számít, hogy végül hány labdarúgónkból lesz profi játékos. Erre építettünk mindent, és, ha már egy korosztályunkban van három-négy ígéretünk, véleményem szerint jól dolgozunk. 
 

Ezt a kiváló munkánkat a Magyar Labdarúgó Szövetség is elismeri, idén régiós tehetségközponttá nevezett ki minket… 
 
Igen, és ezáltal sok új edzőnk is lett, mely remélem, egyfajta új lendületet is ad a rendszerünknek. Természetesen továbbra is az a célunk, hogy minél több saját nevelt labdarúgót építhessünk be a felnőtt keretünkbe, hiszen az utánpótlást nem véletlenül hívják utánpótlásnak. 

Hosszan sorolhatnánk neveket, akikre igazán büszkék lehetünk az elmúlt majd’ húsz esztendőből. Elégedett a mutatóval? 
 
Sosem vagyok elégedett, de úgy gondolom, jó úton haladunk, hiszen látom, folyamatosan tudunk kinevelni tehetségeket. Mára továbbá a tizenhatodik NBI-es szezonunk magával hozta azt is, hogy az ország egészen különböző helyeiről, megannyian szeretnének már az utánpótláscsapatainkban nevelkedni, hiszen nálunk látják a perspektívát a felnőtt futball eléréséhez. Pakson rang lett az utánpótlásban focizni, és ezt a fiatal játékosaink érzik és tudják is. 
 
 haraupmag1.jpg

Az utóbbi időben nemcsak egy kiváló stadion épült fel a Fehérvári úton, hanem két új pályánk is lett, melyeken rendre nagy a „forgalom”…
 
Igen, és reméljük, ez még csak a kezdet. Mint mindenben, ebben is folyamatosan fejlődnünk kell, de már most jó érzés bejönni sporttelepünkre. Jó érzés látni az új stadionunkat, az új pályáinkat. Természetesen folyamatosan próbálunk még tovább lépdelni, hiszen immáron háromszáz gyerek nevelkedik nálunk, ami a jövőben csak egyre több lesz, így a pályák számának és a kiegészítő épületeknek is tovább kell gyarapodnia. Ebben sincs megállás tehát! 

Végezetül, hogy látja utánpótlásrendszerünk jövőjét? 
 
Klubunk számára a legfontosabb, hogy megtartsuk NBI-es tagságunk. Természetesen ez legyűrűzik az utánpótlás szintjére is, ott pedig jelenleg megannyi tehetségünk pallérozódik. Nem tagadom, nagyon bizakodó vagyok e téren, mivel ez a fajta folyamatos, kemény munka még ennél is jobb eredményt hozhat. Jó edzőink és nagyszerű körülményink vannak, biztató tehát a jövőnk.
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök