kis2122itthon1.jpg

Heti program: A listavezető Kisvárda érkezik pénteken

2021. okt. 18.  -  NB I.
Hazai rangadóval folytatjuk.
Hazai rangadóval folytatjuk.
banner_magy2.jpg
 
Nem vitás, nem úgy sült el az októberi válogatott szünet utáni NBI-es újraindulás, ahogy azt terveztük. Idegenben nem tudtuk feltörni a betonszilárd gyirmóti védelmet az OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, így maradt a tizenhárom egységünk, mellyel a harmadik helyről az ötödikre csúsztunk. E hétvégén azonban újfent itthon javíthatunk, méghozzá egy igazán nagy rangadó keretein belül. Pénteken az évad eddigi meglepetéscsapatát, a jelen pillanatban is listavezető Kisvárda alakulatát fogadjuk arénánkban. A rangadó jelző pedig egyáltalán nem túlzó, hiszen mindig remek mérkőzést vívunk egymással. Mi gyorsan visszalépnénk a dobogóra, vendégeink pedig egészen biztos, tartanák első helyüket. Érdekesség még, hogy míg csapatunk sosem nyert Kisvárdán, úgy a piros-fehérek sem arattak még sikert városunkban. Maradjon ez így továbbra is, és legyünk újra minél többen Fehérvári úti stadionunk lelátóin, mellyel sokat segíthetünk játékosainknak a három pont begyűjtésében. Egy ilyen klasszis meccs behúzása nagy löketet adna a további bajnoki fordulóinkra. 

OTP Bank Liga, 10. forduló  
2021. október 22., 17:45  
PAKSI FC - Kisvárda Master Good 
Paks, PAKSI FC Stadion    
 
Tartalékcsapatunk szerda-vasárnap ritmusban folytatja bajnoki menetelését. Szerdán itthon fogadják a Mohács együttesét, míg vasárnap Cegléden lépnek pályára. Az utánpótlásban az ünnepi hétvége miatt nem sok mérkőzést játszanak a hétvégén. Mindösszesen két csapatunk pótol egy-egy korábbról elmaradt találkozót. U14-es alakulatunk vasárnap a Veszprémi FC USE-t látja vendégül, a lány U14 pedig az MTK-hoz utazik a hét utolsó napján.   
 
Hajrá, Paks!   

Részletek:  

NBIII. Közép csoport, 13. forduló  
2021. október 20., 13:00  
PAKSI FC II - B Build Mohács  
Paks, PAKSI FC Stadion    

NBIII. Közép csoport, 14. forduló  
2021. október 24., 13:00  
Ceglédi VSE - PAKSI FC II 
Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep      

U14 Alap csoport (nyugat), 5. forduló  
2021. október 24., 12:00  
PAKSI FC - Veszprémi FC USE 
Paks, PAKSI FC Stadion      

Leány U14 HNP Dél-Nyugati csoport, 4. forduló  
2021. október 24., 12:00  
MTK Budapest - PAKSI SE 
Budapest, Tichy Lajos Sportcentrum
 
kis2122itthon2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök