dunvar21b.jpg

NBIII: Döntetlennel ért véget a szomszédvári rangadónk

2021. nov. 17.  -  NB III.
Lejátszottuk a tizenötödik fordulóban elmaradt mérkőzésünket.
Lejátszottuk a tizenötödik fordulóban elmaradt mérkőzésünket.
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 15. forduló: PAKSI FC II - Dunaújváros 0 - 0 (0 - 0)

Csapatunk összeállítása

Kezdők: Kovács, Gévay, Volter, Süvöltös, Artner (Pesti 73’), Gyurkits, Vas, Budai, Szekszárdi, Varga, Kovács L. 

Cserék: Bencze, Osztermájer, Görög, Pesti, Skripek, Lakatos-Lengyel, Zoltán 

Vezetőedző: Kindl István 

A Dunaújváros kerete 

Kezdők: Pokorni, Molnár, Hegedűs, Székely, Báló, Papp, Jakab, Dorogi (Barna 58’), Szepessy (Novák 65’), Tóth (Hompót 65’), Kesztyűs (Balogh 58’) 

Cserék: Orczi, Tölgyesi, Novák, Hompót, Balogh, Barna 

Vezetőedző: Varga Balázs 

Gólszerzők: -  
 
dunvar21a.jpg
 
Fiatal csapatunkkal az NBII-be igyekvő Dunaújvárost fogadtuk, és voltunk több mint méltó ellenfelei a szomszédvári együttesnek. Határozott elképzelésekkel léptünk pályára, letámadtuk ellenfelünket, valamint végig próbáltuk nyomás alatt tartani Őket. Ezen hozzáállásunk sikeres is volt. Még az első félidő közepén akadt egy ziccerünk, mely végén a vendégek portása buktatta kitörő játékosunkat a tizenhatoson belül, a bírói síp viszont néma maradt… Végig mezőnyfölényben futballoztunk, mi irányítottuk tehát a játékot, védekezésünk határozott volt, még pontrúgásokból sem hagytunk lehetőséget az ’újvárosiaknak. A második játékrészben hasonló volt a játék képe, előbb Gévay fejesét a gólvonalon a felső lécre piszkálta Pokorni, majd Valtner fejesét úgyszintén hárította a Dunaújváros hálóőre. Süvöltös próbálkozása pedig épphogy a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Akadtak tehát lehetőségeink, míg kapusunknak nem sok dolga volt, szinte csak lábbal kellett labdába érnie. Fiataljaink nagyszerű teljesítményt nyújtottak, így az egy pont sem csalódás, ugyanakkor a játék képe alapján közel voltunk a győzelemhez. 
 
„Maximálisan elégedett vagyok a csapat játékával. Igazán felnőtt futballt mutattunk egy jó gárda ellen, ahol a helyzeteink és játékunk képe alapján elvesztettünk két pontot. Mertünk játszani, birtokoltuk a labdát, erre van szükségünk minden további találkozónk alkalmával is. Az egész csapat munkáját kiemelném” - fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István a találkozót követően honlapunknak.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
dunvar21c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök