felcsbode21nov1.jpg

Böde klasszis góllal vette ki a részét a PAFC elleni sikerünkből

2021. nov. 20.  -  NB I.
Ikonunk végig veszélyeztette a felcsútiak kapuját.
Ikonunk végig veszélyeztette a felcsútiak kapuját.
banner_magy2.jpg
 
Csapatunk a két nehéz tankkal állt fel a Puskás Akadémia elleni mérkőzésünkre, melynek meg is lett az eredménye. Előbb Ádám Martin szerzett vezetést kiváló passzokat követően a nyolcadik játékminutumban, majd bő húsz perc elteltével Böde Dániel villant. Ikonunk egy úgynevezett esernyőcsel után vette be a PAFC hálóját. Harmadik találatunkat Bognár István szerezte az első játékész hosszabbításában, majd Sajbán Máté állította be a végeredményt a hármas sípszót megelőzően, szintén szép megmozdulásokat követően. 

„Az első játékrészben jól futballoztunk” - kezdte Böde a mérkőzés értékelését. „Remélem, ez a siker mindenkinek önbizalmat ad a továbbiakra, hiszen a mai napig öt olyan mérkőzés volt mögöttünk, ahol nem tudtunk győzelmet ünnepelni. Ez a játék és az újabb három pont ismét lökést adhat a csapatnak. Idén másodszor kezdtem csatárként, és hála Istennek ez most jól is jött ki. Bízom benne, a formám így viszem tovább a jövőben is, szeretek elöl játszani, továbbá, úgy érzem, ma jól ment a játék. A lényeg azonban az, hogy igazi csapatként begyűjtöttük a fontos három egységet” - így tizenhármasunk a lefújást követően honlapunknak. 

Szép munka volt, srácok! Így tovább, hajrá, Paks!

felcsbode21nov2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök