debkud21.jpg

DVSC - Paks - mérkőzés előtti nyilatkozatok

2021. nov. 25.  -  NB I.
Zárkóznánk az élmezőnyhöz.
Zárkóznánk az élmezőnyhöz.
banner_kvdvsc21nov.jpg
 
Az OTP Bank Liga következő, tizennegyedik fordulójában Debrecenben lépünk pályára. Míg csapatunk egy kétségkívül önbizalmat adó, 4-1-es Puskás Akadémia elleni győzelem után utazik a cívisvárosba, a piros-fehérek egy Újpesten elszenvedett 3-1-et követően várják gárdánkat. Hatodikkén a kilencediknél vendégeskedünk, a pontkülönbség négy egységnyi a javunkra, viszont felfelé tekintve a negyedik hely mindösszesen három pontnyira található, így nem vitás, újfent jó lenne sikert ünnepelni. Soron következő összecsapásunkról szélvész balszélsőnket, labdabiztos középpályásunkat, valamint a posztjait tekintve lassan a Joker szerepét betöltő technikás játékosunkat kérdeztük. 

Medgyes Sinan: Ebben a kiélezett mezőnyben minden meccs nehéz, így ez is az lesz. Úgy gondolom, még bennük lehet a 2020-as, 1-1-es ottani találkozónk, mellyel végül búcsúzni kényszerültek az élvonaltól, viszont ez hasznunkra lehet. Szinte biztosra veszem, hogy a Debrecenre tudjuk erőltetni akaratunk, felfogásunk, tehát játszhatjuk majd a játékunk. Az is fix, hogy többet szeretnénk majd futballozni, mint tették azt a paksi meccsünk alkalmával, már csak a hazai pályájuk végett is. Ami engem illet, kiválóan érzem magam, mellyel az önbizalmam is kezdi megtalálni magát, ez pedig a pályán nagyszerű, ahol szintén egyre nagyobb az összhang a srácokkal.  

Windecker József: Csatlakozom Sinanhoz, ismét nehéz összecsapás vár ránk! Új edzőjük van, aki ugyan az előző fordulóban vereséggel debütált, de abból a találkozóból sok következtetést nem lehet levonni, ugyanis rengeteg időt játszottak emberhátrányban. Az viszont látszott, amíg tizenegyen voltak a pályán, teljesen kiegyenlítették a párharcot az Újpesttel. Otthon biztosan feltüzelve várnak majd minket, viszont mi is hasonlóképp megyünk. Nyerni szeretnénk, hiszen szeretnék újra elindulni felfelé a tabellán. Az utolsó négy meccsünket a körülöttünk lévő csapatokkal játsszuk, mely etapból fontos lenne jól kijönnünk, hogy a következő évben ne kelljen hátrafelé nézegetnünk. Örülök, hogy újra játszom, jó formában érzem magam, persze mindig lehet tovább javulni. Azon vagyok, hogy a kapott bizalmat a pályán háláljam meg, segítve ezzel a csapatnak. 

Sajbán Máté: Szeretnénk ott folytatni, ahol a Puskás Akadémia ellen abbahagytuk, a játék és a lőtt gólok szempontjából is. Az utóbbi időben a lőtt góljaink ugye egy kissé elapadtak, amit a múlt hétvégén végre megtörtünk, ez tehát a követendő példa most vasárnap is. Az első DVSC elleni találkozónk 3-3 lett, úgy gondolom, ezúttal három szerzett gól tőlünk a pontszerzéshez biztos elég lehet, de talán a győzelemhez is, hisz’ azért megyünk. A DVSC gólerős és gyors támadókkal rendelkezik, a kulcs ott lehet, hogy le tudjuk-e védekezni Őket. Alkalmasint, ha olyan támadófelfogással tudunk előrukkolni, mint a PAFC elleni első félidőben, és olyan stabilak tudunk majd lenni, mint akkor a második játékrészben, sikerrel tudjuk lehozni ezt a meccset is. Egyénileg is jó lenne tartani a lépést a góllövő lista élbolyával, viszont Dani és Martin is jó formában van. Ahogy mondani szokták, mindegy, ki lesz eredményes, csak nyerjünk, ez most a legfontosabb! Lényeges az utolsó négy fordulónk, melynek a debreceni túránk az első lépcsőfoka, mivel a téli szünetig szeretnénk utolérni az élmezőnyt.  
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök