raczint21dec1.jpg

Rácz Gergő: Jól érzem magam újra a kapuban

2021. dec. 03.  -  NB I.
Hálóőrünk bő fél év után bizonyíthat újra gólvonalunkon.
Hálóőrünk bő fél év után bizonyíthat újra gólvonalunkon.
 banner_magy2.jpg
 
Rácz 2016 nyarán érkezett csapatunkhoz, így immáron több mint öt éve bizonyítja, ha kell, maximálisan megoldja feladatát. A huszonhat éves hálóőr ez idő alatt ötvenhétszer védhette kapunkat, mely számot a következő hetekben tovább gyarapíthatja. Szinten tartásról, a PAFC és a DVSC elleni mérkőzésünkről és a következőkről beszélgettünk kapusunkkal. 

Nagy Gergely kiválása után ismét a kapunkban. Hogy érzed magad? 
 
Mindenekelőtt fontos elmondanom, nem így szerettem volna visszakerülni a kapuba, hogy Geri megsérül. Nagyon sajnálom, hiszen kiváló formában védett! Ezentúl viszont magamra kell koncentrálnom, ezt hozta az élet, próbálom meghálálni a bizalmat, és próbálok minél jobb teljesítményt nyújtani. Jó érzés újra védeni, hiányzott, rég nem bizonyíthattam NBI-es mérkőzésen. 

Hogy tartottad formában magad? Egészen pontosan április 30-án védtél utoljára az OTP Bank Ligában, akkor itthon 4-2-re vertük a PAFC-ot az előző szezonban… 
 
Igen, hát nem most volt. Ráadásul akkor a Koronavírus is bekavart. Sikerült elkapnom, ami miatt többhetes kényszerpihenőre kellett mennem, de ez már a múlt. Közben az edzőmérkőzésekre, a kupameccsekre és az NBIII-as találkozókra összpontosítottam. Ezek mellett pedig mindig keményen dolgozom, mivel a melóban hiszek, annak végül mindig meglesz a gyümölcse. 

Hogy érzed, hogyan sikerültek az első meccsek? 
 
Jól éreztem magam a kapuban. A Puskás Akadémia ellen reménykedtem benne, hogy végre le tudjuk játszani az első gól nélküli mérkőzésünket ebben az idényben, sajnos ez megint nem jött össze, de legalább elöl többet rúgtunk. Debrecenből hiányérzettel jöttünk haza, hiszen bőven megnyerhettük volna azt a meccset, én is mindent megtettem a győzelemért, de annál az egy hazai ziccernél tehetetlen voltam, egy az egyben vezették rám a labdát… 

Két összecsapásunk van hátra az idei bajnokság őszi idényéből. Mit vársz ezektől? 
 
Persze minden találkozót szeretnék lehozni kapott gól nélkül, nullára, erre törekszem minden erőmmel. Szeretném stabilizálni a hátsó alakzatunk, kicsit instruálni, segíteni a védőinket, hiszen én más szemszögből látom az Ő helyzetüket. Tőlem pedig rendre kellenek majd a bravúrok, ezzel tennék hozzá a remélhető sikerekhez. 

És mik a hosszútávú tervek, további harc a kapuért? 
 
Ugye jön majd a rövidke téli pihenő, de aztán már január elején indul is a felkészülés, addigra, ha minden jól megy, Geri is újra edzhet. Újra megy majd tehát a bizonyítás a pozícióért, de felettébb jóban vagyunk, így ez csak munkaharc lesz. Sajnos mivel ez egy olyan játék, ahol egy kapus lehet egyszerre a pályán, a másiknak később jön el a lehetősége, ezt be kell látni. Nyilván én is többet szeretnék védeni, mint eddig, majd meglátjuk, mit sikerül ezért most, illetve a téli felkészülés alatt tennem. Egy biztos, én minden erőmmel azon vagyok, hogy minél jobb formában védjek, ezáltal pedig minél több győzelmet zsebeljen be a csapat. 

Legyen így, Gergő! Hajrá, Paks! A magyar csapat!

raczint21dec2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök