szegyutorok1.jpg

Most megmutatnák!

2022. jan. 13.  -  NB I.
Egy újonc és egy, aki már tudja, mi a dörgés - fiatalok a táborban, első rész
Egy újonc és egy, aki már tudja, mi a dörgés - fiatalok a táborban, első rész
banner_magy2.jpg

Első számú csapatunk szakmai stábja a 2022-es törökországi edzőtáborunk keretében a remekül teljesítő utánpótlásbázisunkból négy fiatal tehetségünknek adott lehetőséget, hogy még jobban belekóstolhassanak a felnőtt, profi labdarúgás ezen szeletébe is. Így Szekszárdi Milán, Gyurkits Gergő, Vas Gábor és Pesti Zoltán is Böde Dánielékkel táborozhat Belekben. Két edzőmérkőzést és megannyi kemény tréninget követően pedig szobájuk ajtaján kopogtattunk. 

„Kiválóan érzem magam, és nagyon tetszik minden, maximálisan ilyenre számítottam” - kezdte Szekszárdi Milán, aki ízig-vérig elsőtáborozó. „Egész gyorsan hozzászoktam a ritmushoz, hiszen a jót könnyű megszokni, én pedig tényleg nagyszerűen érzem magam az NBI-es csapat edzőtáborában. Persze a tréningek intenzitása és gyorsasága még egy kicsit megterhelő, de azon vagyok, hogy e téren is fejlődjek. Nem beszélve az edzőmeccsekről, amik ezen a szinten már teljesen másak. Örülök, hogy eddig két találkozón is lehetőséget kaptam. Szeretnék minél többet a pályán lenni, hogy folyamatosan lépdelhessek előre. Célom, hogy a nyári tábornál is gondoljanak majd rám az első csapatnál, ami egy következő lépcsőfok lenne. Itt folyton figyelnek, tíz napnyi extra lehetőségem van, minden adott tehát a bizonyításra, a tanultakat pedig aztán otthon is rendre elővenném” - így húszéves védőnk.

szegyutorok3.jpg
 
Gyurkits Gergőt Bognár Györgyék már tavaly nyáron Szlovéniába is elhívták az NBI-es csapattal, így a fiatalok közt Ő az, akinek már ismerős lehet ez a megfeszített másfél hét. „Mivel nekem ez már nem az első táborom az NBI-es csapattal, volt egy kis előzetes rálátásom, hogyan is fognak kinézni ezek a napok. Ahogy az előző felkészülési időszakban, úgy most is kemények, pörgősek ilyenkor az edzések. Ami a felkészülési meccseket illeti, az elsőnél még nem éreztem annyira a ritmust, a második azonban már jobbra sikeredett. A következőkben szeretném megmutatni, rendre számíthatnak rám az első csapatnál. Egészen biztos, ehhez többet kell felvállaljak a pályán, mikor lehetőséget kapok, valamint a kaput is veszélyeztetnem kell. Hosszútávon egyre többet lennék a bajnokik alkalmával is kerettag, illetve eltökélten szeretnék mihamarabb bemutatkozni az NBI-ben” - fogalmazott a még csak tizenkilenc esztendős labdarúgónk. 

Így tovább, mi szorítunk! Hajrá, srácok, mindent bele!

szegyutorok2a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök