botsabgyuri1.jpg

A teljes meccsterhelés volt a cél - egy nap, két felkészülési mérkőzés

2022. jan. 15.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Botosani és a Sabah elleni edzőmérkőzéseinket.
Vezetőedzőnk értékelte a Botosani és a Sabah elleni edzőmérkőzéseinket.
banner_magy2.jpg
 
NBI-es gárdánk a törökországi edzőtábor hetedik napján két edzőmérkőzést is játszott. A sort a román első osztályú Botosanival kezdtük, majd az azeri legmagasabb ligából a Sabah következett. A két találkozóról vezetőedzőnk pedig a következőképpen vélekedett: 

„Összességében a mai napunk célja az volt, hogy játékosaink egy egész meccses terhelést kapjanak. Ez kilencvenkilenc százalékban összejött, így terveztük, hogy ekkorra már mindenkinek a lábában legyen egy teljes találkozó. Szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúsztuk a napot, tehát minden rendben ment. A délelőtti mérkőzést a megszokottnál gyengébb minőségű pályán játszottuk. A mutatott képpel - ami a labdaszerzéseket illeti az ellenfél térfelén - elégedett voltam, viszont a hátsó középső védekezésünk változatlanul sántított. Jó találkozót vívtunk a Botosani ellen, akik egy erős, harcos, nagyszerű képességű gárda, így az összecsapás maximálisan elérte a célját. Örülök továbbá, hogy délután a fiataljaink is egy fizikálisan rendben lévő Sabah-al találták magukat szemben. A teljes képet nézve mindkét találkozónk elérte a célját” - így a nap végén vezetőedzőnk, Bognár György

Harmadik felkészülési mérkőzésünk: PAKSI FC - FC Botosani 4 - 5 (2 - 3) - Jegyzőkönyv ITT 

Negyedik felkészülési mérkőzésünk: PAKSI FC - Sabah FK 1 - 1 (0 - 1) - Jegyzőkönyv ITT 

Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
botsabgyuri2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök