napkettorok22c.jpg

A napi két edzés megteszi hatását

2022. jan. 17.  -  NB I.
Fáradtság van, de mindenki egyre jobb erőben - mindhárom harmad megszólalt
Fáradtság van, de mindenki egyre jobb erőben - mindhárom harmad megszólalt
banner_magy2.jpg
 
Lassan ráfordulunk a célegyenesre, mivel alig két hét van vissza a bajnokság folytatásáig, a törökországi edzőtáborunk pedig lassan véget is ér. Ezúttal mindhárom sorból egy-egy játékos nyilatkozott. 

Szélpál Norbert: Immáron a fárasztó szakasza van a tábornak, hiszen jó ideje sorozatban keményeket edzünk, viszont most ez is a cél. Ennek ilyenkor van itt az ideje. Próbálunk még jobban összeszokni, hogy még sikeresebben folytassuk a bajnokságot. A felkészülési mérkőzéseink igazán hasznosak, mivel szépen kijönnek a hibáink, így jól látjuk, miket nem szabad majd elkövetnünk a bajnokságban tavasszal. A csapatszintű védekezésünket rakjuk rendbe, de a támadó felfogású játékunkat is tovább csiszoljuk. Ami engem illet, jó erőben érzem magam, megteszi a hatását a napi két edzés, illetve a sok meccs. 
 
 
napkettorok22b.jpg
  
Papp Kristóf: Persze fáradtság van, de ez természetes, hisz’ már több mint egy hete érkeztünk. Minden nap edzünk, túlnyomórészt kettőket, meghúzzuk tehát, mivel közeledik a rajt. Eddig teljesen rendben van ez az időszak, és a felkészülési találkozóink alkalmával kiváló lehetőségeink nyílnak mérkőzés szituációkat gyakorolni. A jövő hét már valószínűleg a frissítésé lesz, aztán huszonkilencedikére kész leszünk. Nekem szerencsére semmilyen fájdalmam nincs, teljesen rendben vagyok, valamint a sok és kemény tréningnek köszönhetően fizikálisan is egyre jobban érzem magam. Ezeken felül pedig tisztában vagyok vele, vezetőedzőnk mit vár el a posztomon. 
 
Ádám Martin: Jól vagyunk, minden rendben van, és hála Istennek eddig kiváló ellenfelek ellen játszottunk, akik ellen fejlődhettünk. A napi két edzésen keményen melózunk, mivel egyre fogy az idő az első bajnokiig, így lassan a finomítások kerülnek majd előtérbe. Több találatot is szereztem már, de folyamatosan azon vagyok, hogy még többször bevegyem ellenfeleink kapuját. Igyekszem góllal meghálálni a szakmai stáb bizalmát, és átmenteni az őszi produktumom tavaszra. Igen, ahogy a többiek mondták, most fáradtabbak vagyunk, de úgy gondolom, innentől napról napra frissebbek leszünk csak, és a ZTE elleni meccsre már teljesen rendben leszünk. 
 
Csapatunk teljes felkészülési mentrendje IDE kattintva érhető el. Hajrá, fiúk! Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
napkettorok22a.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök