vidiiiedzopaksii.jpg

NBIII: Győzelem a második felkészülési mérkőzésen

2022. jan. 24.  -  NB III.
Tartalékcsapatunk Fehérváron nyert a Vidi II ellen.
Tartalékcsapatunk Fehérváron nyert a Vidi II ellen.
banner_pse.jpg
 
Január 22-én második felkészülési mérkőzését is lejátszotta NBIII-as gárdánk. Ellenfelünk a szintén a harmadosztályban, ám a nyugati csoport tagjaként versenyző MOL Fehérvár FC II volt. 

Jegyzőkönyv:   

Második felkészülési mérkőzés: MOL Fehérvár FC II - PAKSI FC II 3 - 4 (2 - 1) - 2022.01.22.       

A Fehérvár kerete               
 
Dala - Gulyás, Kuczi, Elek, Bihari - Mohl (Zsédely), Kovács (Vidovich) - Dénes, Lehota, Babos - Hajdinger   

Csapatunk összeállítása          
 
Bencze - Ádám D. (Osztermájer), Szekszárdi, Vén (Gregor), Görög (Lajkó) - Lakatos-Lengyel (Horváth), Kovács, Budai (Süvöltös) - Volter (Artner), Pesti (Skripek), Ribár (Palóka)   

Vezetőedző: Kindl István      

Gólszerzőink: Budai, Palóka, Szekszárdi és Lajkó    

Helyszín: Székesfehérvár
 
„Az első harminc percben rossz felfogásban, gyengén futballoztunk, ebben az én részem is benne volt. Ellenfelünk mindenben fölénk nőtt, és egyértelműen Ők uralták a találkozó első fél óráját, ám ezt követően változtatni tudtunk. A második játékrészben, már egy teljesen más szemléletű gárdánk lépett a pályára. Agresszíven letámadtunk, párharcokat nyertünk, minek eredményeként megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. A második félidőben néhány fiatalunk ígéretes teljesítményt nyújtott” - fogalmazott a felkészülési mérkőzésünkkel kapcsolatosan vezetőedzőnk, Kindl István
 
NBIII-as gárdánk következő edzőmérkőzésére szerdán, január 26-án kerül sor, a Mohácshoz utazunk. 
 
Hajrá, Paks!
 
Fotó: vidi.hu
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök