Hír: JÖNNEK A KÉK-FEHÉREK
(Kategória: NB I.)
Küldte: Zomborka
2018 szeptember 12 - szerda, 19:43


Egy év kihagyás után ismét az MTK Budapest lesz az ellenfelünk



Az OTP Bank Liga 2018/2019-es kiírásának nyolcadik fordulójában hazai környezetben lépünk pályára az ebben az esztendőben újoncnak, egyébként pedig a magyar labdarúgás történetének egyik legrégebbi klubjának számító MTK Budapest ellen. A találkozó 2018. 09. 15-én, szombaton 17 órakor kezdődik Pakson, a Fehérvári úti stadionunkban. Jegyvásárlási információk ITT!

A válogatott mérkőzései miatt szünet volt az NB I-ben, így két hét után következik az újabb bajnoki tétmérkőzésünk. Igaz, a mostani kiírásban újoncnak számít az MTK Budapest, de igazából senki sem így tekint rájuk. A 2016/2017-es szezonban estek ki, sorsuk pont nálunk pecsételődött meg, a tavaly májusban egy-egyre végződött összecsapásunkon. Most visszatértek, és nem is akárhogy! Jelenleg a tabella harmadik helyén állnak négy győzelemmel, egy döntetlennel, és két vereséggel. Utóbbiakat a Ferencvárostól, valamint pont a legutóbbi körben az akkor még sereghajtó Kisvárdától szenvedték el. Ez a leutóbbi fiaskó, ami ráadásul hazai pályán érte őket, egészen biztos arra ösztönzi a stábot és a játékosokat, hogy azonnal kijavítsák, vagyis itt Pakson megszerezzék mindhárom pontot.

Mi Diósgyőrben jártunk a hetedik fordulóban, ahol ugyan gólt nem sikerült rúgnunk, de nem is kaptunk, tehát gól nélküli döntetlent értünk el, ami, mármint az egy pont, idegenben soha nem rossz eredmény. Ugyanakkor ahhoz, hogy stabilizálni tudjuk helyzetünket a középmezőnyben, annak is inkább a felső részében, minden pontra nagy szükségünk van. Erre a hazai pálya, még ha az ellenfél egyáltalán nem egy rossz csapat, akkor is nagyobb lehetőséget kínál, mint egy idegenbeli találkozó. A szünetben is arra készültünk, hogy sikerüljön begyűjtenünk a három pontot. Azt már mindenki tudja, hogy Pakson egy vendég sem mehet biztosra, reméljük, hogy ezt most is bizonyítani tudjuk! Hajrá PAKSI FC!

22 bajnoki mérkőzés mérlege az MTK Budapest ellen a PAKSI FC szemszögéből:
5 győzelem (2 idegenben), 7 döntetlen (2 idegenben), 10 vereség (6 idegenben)

Labdarúgóink, akik eddig gólt szereztek az MTK Budapest ellen:
Báló (2), Bartha (2), Bertus, Hahn, Szabó

A bajnoki mérkőzések eddigi gólaránya a PAKSI FC szemszögéből:
25:31 = -6

A legutóbbi mérkőzés ebben a párosításban:
2017. 05. 27. PAKSI FC - MTK Budapest 1:1 (0:0)


2016.04.02PAKSI FCMTK4:1 (2:0)győzelem
2016.04.12MTKPAKSI FC1:0 (0:0)vereség
2016.09.24PAKSI FCMTK0:0 (0:0)döntetlen
2017.03.04MTKPAKSI FC1:2 (0:2)győzelem
2017.05.27PAKSI FCMTK1:1 (0:0)döntetlen




Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.7885 )