Hír: FELJÖTTÜNK A NEGYEDIK HELYRE
(Kategória: NB I.)
Küldte: Zomborka
2018 október 06 - szombat, 17:12


Magabiztos győzelmet arattunk a Kisvárda ellen az OTP Bank Liga 10. fordulójában



A bajnokság 10. fordulójában hazai pályán fogadtuk az újonc Kisvárda Master Good együttesét. A találkozó 4-1-es eredménnyel zárult. Az események rövid összefoglalója.

I. félidő:
A vendégek becsületére legyen mondva, nem álltak be védekezni, ami a mi számunkra talán még jó is volt. Rendre mögéjük tudtunk kerülni, és hol rögzített helyzetből, hol kontrából alakítottunk ki veszélyes helyzeteket. Nem is kellett sokat várni az első találatunkra.
A 16. percben Haraszti meghúzta a bal oldalon, majd a védője mellett a röviden érkező Hahnnak lekészítette a labdát, aki futtában kapásból ballal erővel kilőtte a jobb felső sarkot. 1:0
Mindössze három percet kellett várni előnyünk növelésére. Ismét Haraszti volt szemfüles, aki egy bal oldali szögletnél okosan észrevette, hogy Remilire nem lépett ki senki. Elé gurította a labdát a sarokból, és Remili jobbal 19-ről a lábak alatt bebombázta a kapu közepébe. 2:0
Sajnos a 30. percben Horváth révén válaszolni tudtak a kisvárdaiak. Jobbról érkező szögletet csúsztatott, egyébként a mezőny legmagasabb játékosa, a hosszú oldal közepébe. 2:1
De jött Gévay a 43. percben! Bertus jobb oldali szabadrúgását az ötösön megcsúsztatta, a labda a hosszúban kötött ki! 3:1

Félidő: 3:1

II. félidő:
A második félidő elején Lucas próbálkozott távoli lövéssel, de Nagy magabiztosan védett. A 68. percben Hahn került volna helyzetbe, Melnik azonban az utolsó pillanatban mentett a kapu torkából. 
A mérkőzés második fele kevésbé volt eseménydús, de ebben az időszakban is mi uraltuk a játékot. A 91. percben Bertus szöglete után Gévay volt eredményes közelről. 4-1 
Megérdemelt győzelmet arattunk, amivel feljöttünk a harmadik helyre. 

Végeredmény: 4:1




Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.7930 )