Hír: NBIII-as csapatunk egy hete edz
(Kategória: NB III)
Küldte: Méhes Tamás
2019 január 17 - csütörtök, 18:25


Eltelt az első hét második számú gárdánk felkészüléséből.



Ahogy azt a múlt héten honlapunk is megírta, elindultak a tréningek Tököli Attila csapatánál is. Bár a bajnokság kezdete még messze van, a vezetőedző nagy hévvel vetette bele magát a munkába. A korai rajt azért volt fontos a csapat számára, mert, mint akkor mondta: „szükségünk van a megfelelő összhang kialakítására”
 
Kicsit több mint hét nap elteltével érdeklődtünk, mik a benyomásai a felkészülés legelejéről, valamint min volt az első napokban a hangsúly. „Sajnos volt egy-két hátráltató körülmény, betegség és sérülés formájában” - kezdte Tököli Attila. „Mondhatni, kevesen vagyunk, és egyre fogyunk, ugyanakkor, amit elterveztünk erre a hétre, azt el tudtuk végezni. Most a kondicionális rész van előtérben, de nem csak futásból állnak az edzések. Labdás tréningek vannak, erőnlétre összpontosítva”. Arra a kérdésünkre, hogy a mögöttünk hagyott napok kiértékelését követően változtat-e a korábban említett céltudatos edzésterven, így felelt: „Ha minden úgy alakulna, ahogy azt én előre kigondolom, az nagyon ideális lenne. Ugye egy második csapatnál sok összetevője van a dolgoknak, de nyilvánvalóan próbálunk azon az úton maradni, amit kijelöltünk magunknak” - zárta gondolatait, észrevételeit tartalékcsapatunk vezetőedzője. 
 
Természetesen további sikeres felkészülést kívánunk NBIII-as együttesünknek, akikhez a jövőben rendszeresen ellátogatunk majd, hogy szurkolóinkat a második számú csapatunkról is a lehető legrészletesebben tájékoztassuk klubunk hivatalos oldalán.



Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.8078 )