Hír: Bemutatkoznak az U16-os lányok
(Kategória: NŐI LABDARÚGÁS)
Küldte: Méhes Tamás
2019 május 01 - szerda, 16:53


A női bajnoki aranyra törő korcsoportunk mögött is nagy tudatosság rejtőzik.



U16-os lányaink a háromnegyed pályás dél-nyugati regionális bajnokságban versenyeznek, ahol 11 fordulót követően pontveszteség nélkül(!) vezetik a nyolccsapatos tabellát 127 lőtt és mindösszesen 9 kapott góllal. Előnyünk a második helyezetthez képest akkora, hogy a bajnoki címhez mindösszesen egy pont hiányzik, amit már ezen a hétvégén abszolválhatnak a csajok, így két fordulóval a vége előtt már elsőséget ünnepelhetnénk.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el.
 
A csapatot 2018 júliusa óta Kneller Balázs edzi, Karszt József és Simon Ferenc pedig a technikai munkáért felelnek, de mint megtudtuk, a három női gárdánk között igen szoros az átfedés. Győrfi Péter és Radvány László (előbbi az U14-et, utóbbi az U19-et edzi - a szerk.) kollégáimmal hétről hétre hangoljuk össze az edzéseket, valamint a hétvégi bajnokikat olyan mélységekig, hogy ki melyik csapatban játsszon. Igyekszünk a legjobb tudásunkat nyújtani és a csapatok javára lenni” - kezdte Kneller, aki aztán rögtön beavatott minket a bajnokság szabályaiba. „A versenykiírás szerint a 2003-2006 között született lányok szerepelhetnek a bajnokságban.” 
 
leautiha2.jpg
 
A lányok ebben a korosztályban még nem teljes hosszúságú vonalak közt rúgják a bőrt, hanem úgynevezett nyújtott pályán játsszák a mérkőzéseiket, ami az előszobája a nagypályás labdarúgásnak. De lássuk, elsősorban mire összpontosít edzőnk: „nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni technikára, a kis játékokra és a csoporttaktikára. Ezekből már lehet látni, hogy a későbbiekben majd ki mely’ pozícióban a legjobb, hiszen itt kötött posztok még nincsenek. Ebben a korban még mindenkinek tudnia kell mindenhol játszani, legyen az védekező, szélső vagy akár befejező játékos” - hívta fel figyelmünket trénerünk, aki azt is elmondta, hogy labdarúgóink java már hét-nyolc éves kora óta foglalkozik a sportággal. Talán ennek is köszönhető, hogy hat játékosunk már korosztályos válogatott behívót is kapott. 
 
Csapatunkat hét 2003-ban, öt 2004-ben, öt 2005-ben és három 2006-ban született lány alkotja, név szerint: Kulcsár Panna (kapus), Gaál Viktória (kapus), Vámosi Georgina (csapatkapitány), Lieckert Szintia, Wiesner Dalma, Udvardi Bianka, Berta Petra, Kiss Gréta, Patai Barbara, Sereg Zita, Somogyi Anna, Horváth Melitta, Tancsa Bítia, Asztalos Laura, Varga Tekla, Varga Niké, Hanol Míra, Ruff Fanni, Oláh Emese és Bodajki Zorka. 
 
Nem véletlen, hogy figyelmes olvasóink szeme megakadhatott Wiesner Dalma nevén. Pár hete számoltunk be sikeréről és válogatott behívójáról. A cikk IDE kattintva érhető el.
 
Itt fontos megemlítenünk, hogy lányaink több fronton is szerepelnek, tehát korosztályukat jóval megelőzve, idősebbek között is rendszeresen helytállnak hétről hétre. 
 
leautiha3.jpg
 
Természetesen az U16-os női labdarúgókat edző kollégánknál is kíváncsiak voltunk, mit tart a legfontosabbnak. Meg is kaptuk a választ kérdésünkre. „Minden életkornak megvannak a sajátosságai, így már kiskorban el kell kezdeni az edzéseket, hogy kialakuljon a képzés rendszere. Ha ez későbbre tolódik, később hátrányt jelenthet.” A tréningekre térve lássuk, mi Kneller Balázs filozófiája e téren: „nagyon fontosnak tartom az edzésen végzett munkát, hiszen a játékosok ott készülnek fel arra, amit majd a mérkőzésen szeretnénk megvalósítani, például a dominanciát az ellenféllel szemben. Olyan gyakorlatokat végzünk, ami megtanítja a játékosokat gondolkodni, különböző játékszituációkat a lehető legjobban megoldani.” 
 
Végezetül pedig, ahogy szoktuk, az edzések felépítésére voltunk kíváncsiak. „Nyáron és télen is egy hónapos felkészülési időszakunk van, amely alkalmával a kondícióra fektetünk nagy hangsúlyt. A bajnokság ideje alatt pedig négyhetes periodizációban dolgozunk” - fogalmazott zárszóként Kneller.   
 
Ahogy tettük azt a fiúk esetében, úgy az U16-os korcsoportú női labdarúgóinknak is sok sikert kívánunk a jövőre nézve mind a pályán, mind az előttük álló életben.
 
Utánpótláscsapatainkat bemutató cikksorozatunk archívuma: az U19 ITT, az U17 ITT, az U16 ITT, az U15 ITT, az U14 ITT, az U13 ITT, az U12 ITT és az U7-től U11-ig pedig ITT érhető el! 
 
leautiha4.jpg



Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.8338 )