Hír: „Mindig a szívem vitt előre”
(Kategória: NB I.)
Küldte: Méhes Tamás
2020 május 22 - péntek, 15:51


Fejeléseiről volt híres, most a szövegeivel hódít - beszélgetés legendás játékosainkkal, IV. rész



banner_pse.jpg
 
Összesen százötvenegy mérkőzésen hatvankilenc gólig jutott paksi színekben, 2002-től 2010-ig a harmadosztálytól az élvonalig jutott, 2003-ban NBIII-as gólkirály, Tolna megye legjobb sportolója és Paks legjobb labdarúgója lett. 2005-ben ismét átvehette a megye legértékesebb sportolója címét. Érmekkel sem szűkölködik, egy NBIII-as bronzot, egy NBII-es bronzot, egy ezüstöt és egy aranyat zsebelt be irigylésre méltó pályafutása során. Sorozatunk következő vendége Varga László, Api. Ez alkalommal lássunk tehát egy kis részletet egykori igazi center támadónk sportéletéből, aki ma már játékosaink izmait tartja karban.

Decsről származol, ami mindösszesen negyvenhét kilométerre van innen, mégis igencsak hosszú út vezetett ahhoz, hogy immáron majd’ húsz éve városunk szerves tagja lég. Mesélj a kezdetekről, kérlek!
 
Valóban kacifántos út vezetett Paksig, szinte fél Magyarországot körbejártam. A Szekszárdi Dózsában nevelkedtem, ahol szó szerint végigmeneteltem a szamárlétrán, de ennek ellenére egész fiatalon lehettem NBII-es labdarúgó. Ezt követően megfordultam a Vasasnál és a Volánnál is, sajnos ekkor nem jöttek össze a dolgok, pedig utóbbinál kifejezetten jól éreztem magam. Visszagondolva már látom, teljesen más világ volt akkor, amire lelkileg nem voltam felkészülve, azt hittem, a bab is hús. Most már tudom, onnantól kellett volna még többet dolgozni… Azán hazajöttem Szekszárdra, de közben volt egy féléves veszprémi kitérőm is. Majd öt-hat évig Érden voltam, ahol NBIII-as aranyat és NBII-es bronzot is ünnepelhettünk. Harminc éves koromban ismét hazatértem, és, mikor vagy harmadszorra lehettem a Szekszárd játékosa, érkezett az ASE megkeresése. Másfél paksi év után Ausztriában találtam magam, ahol két és fél esztendőt húztam le, mikor Haraszti Zsolt és Karszt József hívott a PSE ajánlatával.

Nyolc évig játszottál aztán csapatunk kötelékében, mely idő alatt négy érmet szereztél és kétszer léphettél osztályt. Melyik váltás volt a nehezebb?
 
Természetesen az NBII-ből az NBI-be, és nemcsak azért, mert már az idősebb játékosokhoz tartoztam, hanem ott már nagyot ugrik az erő és a dinamika kérdése. Vicces, egy-két találkozó után mindig úgy voltam vele, hogy mennyit futottam, hogy elfáradtam…, közben a nézők kívülről azt mondták, milyen egy langyos mérkőzés volt. Mindenesetre csináltuk, beletettünk mindent, futottunk, harcoltunk.

A Te értelmezésedben mit jelent, hogy csináltad, beleadtál mindent, harcoltál?
 
Az én játékstílusom messze állt attól, hogy levettem a labdát és pörgettem a lábamon, a fülemen, az orromon vagy a fejemen, sokkal inkább a szívem vitt előre. Úgy érzem, egy igazi brusztolós erőcsatár voltam, aki lendülettel érkezett a kapura, belement minden helyzetbe. Ezek mellett pedig erős fejjátékra törekedtem.
 
vargleg1.jpg

Két érdekesség is volt a válaszodban, kezdjük azzal, hogy számtalanszor a szíved vitt előre, mely megannyi egyéni címet hozott számodra (fentebb sorolva). Te hogyan élted meg ezeket a díjakat ?
 
Az előbb említettek miatt nagyon örültem, hiszen nem voltam egy labdazsonglőr, aki technikai tudásával szórakoztatta a nézőket. De épp’ így jól esett, mikor az aktív évek vége felé már nem kezdőként léptem pályára, de aztán intettek, hogy kérjek cserét, a lelátó pedig felhördült. Ezek adták igazán a löketet, hiszen a szurkolók éreztették velem, mennyire szeretnek, én pedig a pályán ezért teljes szívvel működtem.

Emeljük ki a 2003-as gólkirályi címet!
 
Huh…, ha jól emlékszem tizenhét találatig jutottam. Sokat köszönhetek Karszt József technikai vezetőnknek, aki a beszélgetések során sokat „doppingolt”, hogy ezt elérhessem, most pedig a mai napig azzal húz, heccel, hogy elértem. Egyébként már tudom, nagyon nem egyszerű gólkirálynak lenni, még alacsonyabb osztályokban sem, nagyon nem úgy van az, ahogy elsőre elképzeli az ember. Természetesen ennek a címemnek is nagyon örülök, hisz’ egy csatárnak egy ilyen elismerés talán a munkája megkoronázása is egyben.

A másik a fejjáték, akárki mesélt rólad és a góljaidról, már akkor feltűnt, mennyi találatot szereztél fejjel…
 
Igen, egészen biztos, hogy több gólt szereztem fejjel, mint lábbal. Általában úgy alakítottam ki az érkezéseket, hogy fejelhessek. Szinte még a guruló labdába is belefejeltem. Egyébként érdekes, mert a karrierem utolsó, madocsai meccseire többször kijöttek a lányaim, akik mindig megjegyezték, zrikáltak vele, hogy csatár létemre lábbal nem is vagyok annyira ügyes, mint fejjel.

Ha már a lányok, négy gyönyörű lányzó, Varga Szabina, Varga Kíra, Varga Niké és Varga Tekla édesapja vagy. Közülük többen fociztak, fociznak. Hogy alakult ki ez a családi futball dinasztia?
 
Érdekes ez, mert Ők kosárlabdával kezdték a sportpályafutásukat, amiben egyáltalán nem voltak ügyetlenek. Sosem feledem el, mikor egyszer kicsaltak egy mérkőzésükre, ahol éppen kikaptak, majd otthon elmeséltem nekik, én hogy nőttem fel, mekkora nyomás volt mindig. Ezt követően, mikor újra elmentem megnézni a csajokat, döntő szerepet vállaltak csapatuk győzelmében, az én könnyeim pedig a lelátón hullottak. Utána sajnos ez a szakaszuk lezárult, a klubnál pedig elindult a női szakosztály, ekkor tértek át a labdarúgásra. Végtelenül büszke vagyunk mind a négyükre.
 
Nem csodálkozom egyébként, hiszen az egész életem arról szólt és szól a mai napig, hogy készülünk a hétvégi mérkőzésre. Persze, mikor még kisebbek voltak, nem értették, miért és hova megyek, de aztán felcseperedve már egyre inkább, így mondhatni szépen belenevelődtek a sport világába. Mindig itt vannak a meccseken, szurkolnak, élnek-halnak a játékért.

A családnál maradva, úgy tudom, gyermekeid anyukáját, feleségedet, Vargáné Mérei Györgyit is a labdarúgásnak köszönheted.
 
Igen, mikor Váczi Laci bácsihoz jártam kitanulni a masszőrködést, akkor ismertem meg, aki onnantól kezdve szintén végigkövette a labdarúgói pályafutásom, és szintén a mai napig itt van minden meccsen. Nagyon hálás vagyok neki, és egyúttal büszke is vagyok rá.
 
vargleg2.jpg

Visszakanyarodva a focihoz. Egy csatár mindig megkapja azt a kérdést, emlékszik-e bizonyos találataira. Neked az első és az utolsó NBI-es gólod is külön sztorival szolgál…
 
Bizony! Az elsőt itthon, az Újpest ellen szereztem. A nyolcvanötödik percben álltam be, 0-1 volt a kijelzőn, ötezer ember volt kint, ami fantasztikus érzés volt, de a szurkolók már csalódottan indultak hazafelé, mikor fejjel egyenlítettem, ezt követően mindenki őrjöngött. Az utolsót Sopronban rúgtam, előtte Éger László barátom, aki akkor Spanyolországban focizott, megígérte, ha szerzek még egy gólt, vendégül lát külföldi otthonában a családommal karöltve. A gól pedig jött, akárcsak az elsőt, az utolsót is Kiss Tamás szenzációs gólpasszának köszönhetem. Ezt lábbal értem el, amiről később még Márkus László legenda is elismerően nyilatkozott, vele anno Szekszárdon voltunk csapattársak. Sajnos a spanyol túra nem jött össze, mert rettegek a repüléstől, pedig Laci tartotta volna a szavát.

2010-ben búcsúztál az élsporttól. Nehéz volt?
 
Persze, mint általában minden sportolónak. Nagyon nehéz volt elengedni, évek kellettek hozzá, mire utólag átgondolva rájöttem, elszállt egy korszak. Talán az segíthetett egy kicsit, hogy akkor már benne voltam a masszőrködésben, ugyan még nem sejtettem, hogy annyira sikerül kitanulnom a szakmát, hogy a csapat mellett maradhatok, de a klubvezetésnek hála megkaptam a bizalmat. Maradtam tehát, és máig együtt lélegzem a csapattal, úgy, mintha a pályán lennék. Minden örömnél én vagyok a kupac legalján, és bármikor beleborsódzik a bőröm, ha például a 2011-es sikerévre gondolok.
 
Most pedig már úgy gondolom, amit tudok erről a sportról, azt a kezem és az öltözői beszélgetések által kell átadnom a mai generációnak. Imádok feljárni a pályára, alig várom, hogy találkozzak a srácokkal. Próbálom felrázni őket mind izomzatilag, mind lelkileg, ezzel egyúttal támogatni is őket.

Legkedvesebb emléked a paksi pályafutásodból?
 
Nagyon sok van, holnap reggelig mondhatnám megállás nélkül, de hirtelen eszembe jutott egy igazán jóleső. Gellei mester mindig megbízott egy olyan feladattal, hogy tanítsam a fiatalokat fejelni, elismerte tehát az effajta képességeim. Így csináltattunk egy fejelőállványt, ahol minden edzés előtt vagy után a kicsikkel gyakoroltam. Köztük volt Böde Dániel is, így néha azt érzem, talán én is hozzá tudtam tenni egy leheletnyit a későbbi és jelenleg is tartó nagyszerű pályafutásához.

Zárjunk egy aktualitással! Anno a foci elhozta a masszőrködést számodra, most a koronavírus elhozta a pék karriert?
 
Gróf Edvin szertárosunkkal, de mondhatnám úgy, testvéremmel kenyérsütésre adtuk a fejünket a karantén első napjaiban. Annyira beleástuk magunkat a témába, hogy egészen a kovász nevelgetésétől a pizzákig jutottunk. Már-már azon gondolkoztunk, hogyan lehetne még magasabb szintre vinni a próbálkozásainkat, és az sem tántoríthatott el bennünket, hogy akiknek sütöttünk, mind azt javasolta, inkább maradjuk eredeti szakmánknál (nevet). Viccet félretéve, érdekes párhuzamot fedeztem fel a sütés és a futball között. Igazán jó kenyeret is csak szívvel lehet készíteni, ahogy a fociban is fontos, hogy a szívünkből játsszunk.
 
vargleg3.jpg



Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.8934 )