Hír: Folyamatos fejlődés és újabb mérföldkövek
(Kategória: UTÁNPÓTLÁS)
Küldte: Méhes Tamás
2021 október 06 - szerda, 16:39


Tehetségközpont, óvodákkal és iskolákkal való együttműködés, kiemelt ligákban szereplés...



banner_pse.jpg 
 
Egyre többen tudják már, klubunk stabilan és megingathatatlanul egy teljesen egyedülálló identitással rendelkezik a honi labdarúgás széles palettáján. A csak hazai (esetünkben magyar) játékos filozófiát immáron lassan két évtizede visszük a legfelsőbb szinten, mely azon túl, hogy idehaza egyedi, elmondható, egész Európában is igen ritka számba megy. A kiváló menedzsment munka mellett ezen filozófia fenntartásához viszont szükség van egy nagyszerűen működő utánpótlásrendszerre is, esetünkben pedig mindkét alappillér adott. Immáron több mint húsz játékos nőtt ki Paksról, akik korosztályos vagy felnőtt válogatottságig vitték, valamint többen külföldi csapatokban is kipróbálhatták magukat, esetleg alkottak országhatáron belül, az NBI-ben igazán feledhetetlenül nagyokat. Korosztályos csapatainknál végzett szakmai munkánk tehát folyamatosan visszaigazolást nyer. Legutóbb a Magyar Labdarúgó Szövetség pozícionálta újra klubunk UP-szekcióját, és lettünk a régió tehetségközpontja, ami egy újabb mérföldkő egyesületünk hosszú útján. 

„Ezzel a besorolással új lehetőséget kaptunk, mellyel munkánkat minden szinten és korcsoportban még hatékonyabbá tudjuk tenni, tehát fejlődésünk folytatódik” - kezdte Péter Norbert utánpótlás-szakágvezetőnk, akit arra kértünk, ezen különszámunkban mutassa be korosztályainkat és a hozzájuk tartozó fontos tudnivalókat, versenyeztetéseket, gondolkodásmódokat. 

„Kölyökszekciónk a nemrég két iskolával és óvodával megkötött együttműködési megállapodással tovább erősödött, ami a piramiselv miatt igen fontos. Széles alapokon kell állnunk, ez pedig magával hozza ezt. Új besorolásunkkal a kisebb korosztályok is szélesebb körben versenyeznek, eddig csak a helyi, közelben lévő egyesületek ellen versenyeztünk, mostanra viszont igen komoly csapatokkal nézünk szembe már e korban is, ehhez fel kell nőnünk.” 
 
upokt1a.jpg
 
Na, de mi a helyzet a nagyobb korosztályokkal, ahol folyamatosan változik a versenyeztetés, és már külön osztályok is vannak az egyes évfolyamokon belül, csapataink pedig rendre jó eredményeket szállítanak? „Ott az U14-es és az U15-ös korcsoport eredményeihez próbálunk pozícionálni. A következő évek és a folyamatos fejlődés miatt Ők az egyik fontosabb láncszem a gépezetben. Igazából az eredményesség része ennyit érint, sokkal fontosabb, hogy minden korosztályban az összes labdarúgónk megkapja a megfelelő képzést, ami a fejlődésüket szolgálja.” Újonnan bevezetett reggeli, illetve személyre szabott tréningjeink pedig igencsak nagy előrelépést, hatékonyságot jelenthetnek a következő években. 
 
Fontos megemlíteni, hogy Péter Norbert és csapata szakmai programját, amit gondosan, a jövőre nézve állítottak össze, nemcsak klubunk vezetői, de az MLSZ is jóváhagyta. A következőkben ebbe nyerhetünk egy kis bepillantást. „Minden csapatunkban szeretnénk fejlődni a labdakihozatalokban, a labdatartásokban és a védekezés-támadás átmenetekben, továbbá - akárcsak a felnőtt, NBI-es gárdánk - mi is jóval előrébb toltuk a védekező vonalunk, ami immáron nem a saját térfelünkre összpontosul. Ez a jövő, ebben a szellemiségben próbáljuk már az utánpótlás-csapatainkat is futballoztatni” - fogalmazott UP-szakágvezetőnk, aki hozzátette még, gárdáinktól mindenképpen egy tudatos játékfelépítést szeretne látni kollégáival. 
 
Végül arra is kíváncsiak voltunk, szurkolóink mire figyeljenek, mit keressenek a következőkben utánpótlásunkkal kapcsolatosan. „Keressék tehetségeinket, mert, ahogy eddig évről évre mindig, most is vannak, most is szépen fejlődnek. Több korosztályban láthatunk meghatározó játékosokat. U15-ös és U16-os csapataink például a kiemelt ligában versengenek, és egyfajta állandóságot hoznak, ami elismerésre méltó, hiszen ott már rendre akadémiai rendszerben nevelkedett csapatokkal nézünk szembe, és nem egyszer borsot törünk az orruk alá. Összességében viszont azt szeretnénk, hogy korosztályos gárdáinkról is elmondják, futballozunk, igazán játszanak a csapataink. Célunk, hogy ha valaki egy hétvégén megnéz mondjuk egy U13-as és egy U19-es mérkőzést, ugyanazokat a stílusjegyeket fedezze fel a játékrendszerükben” - zárta nagyszerű gondolatokkal a következő szezonok munkájának elméletét szakágvezetőnk.
 



Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.9747 )