Hír: UP: Újabb együttműködés
(Kategória: UTÁNPÓTLÁS)
Küldte: Méhes Tamás
2021 október 23 - szombat, 19:13


Partneri kapcsolatot kötöttünk a bonyhádi klubbal.



banner_magy2.jpg
 
Örömmel jelentjük, klubunk és a Bonyhád VLC október 22-én szakmai együttműködési szerződést kötött. Az újabb kontraktuson sokat dolgoztak a felek, mely értelmében zöld-fehér egyesületünk kiemelt figyelmet fordít majd a BVLC-nél történő utánpótlás-nevelésre, támogatja a Bonyhádon futballozó fiatalok fejlődését, hogy a tehetségek minél magasabb szintig jussanak. Betekintést engedünk továbbá az edzői stábunk mindennapjaiba, rendszeresen fogadjuk a VLC edzőit és a jövőben közös tornákat is szervezünk. Ezeken felül a két klub évente több alkalommal szakmai megbeszéléseket folytat majd. A szerződés értelmében a Bonyhád VLC kiemelkedő utánpótlás-játékosai csatlakozhatnak klubunk kötelékéhez, így további képzésük kiemelkedő körülmények között folytatódhat. 

„Fontos feladatunknak érezzük, hogy bővítsük a térségünkhöz tartozó klubokkal a kapcsolatot, a szakmai munkát és a kommunikációt minden szinten. Tolna és Kalocsa után mindenképpen szerettük volna a bonyhádi régióval és a BVLC-vel is létrehozni ezt a partneri kapcsolatot. Bízunk benne, hogy ez a szerződés gyümölcsöző lesz, hiszen a jövőre nézve a tehetséggondozás roppant fontos. Külön öröm pedig, hogy a szakmai munkánk átadhatjuk Bonyhádra, illetve az ott pallérozódó tehetségek minél előbb kerülhetnek bázisunkba, ezáltal hamar elkezdhetnek rendszerünkben futballozni, elképzeléseinket a futballról korán elsajátíthatják” - fogalmazott honlapunknak utánpótlás szakmai vezetőnk, Péter Norbert.
 
bonykapcs2.jpg
Keszler Péter elnök és Máté Róbert alelnök BVLC, valamint Haraszti Zsolt ügyvezetőnk és Péter Norbert utánpótlás szakmai vezetőnk



Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.9779 )