Hír: Heti program: Pénteken Fehérváron zárjuk az első kört
(Kategória: NB I.)
Küldte: Méhes Tamás
2021 október 25 - hétfő, 12:11


Hétközi kupameccsünk egy hetet csúszik.



 banner_magy2.jpg
 
A múlt héten a listavezető Kisvárdát fogadtuk városunkban, és, ahogy arra számítani lehetett, nagy küzdelmet hozott az összecsapás. Ugyan a piros-fehérek hamar vezetést szereztek, de kis idő elteltével csapatunk talán még gyorsabban fordítani tudott, továbbá, az első játékrészben akár nagyobb előnyt is kiharcolhattunk volna. A második negyvenöt perc már sajnos nem hozott olyan nagy átütő erőt részünkről, vendégünk pedig még a félidő elején egalizált, és végül maradt a 2-2-es pontosztozkodás. 
 
E hétvégén ismét a péntek lesz a meccsnapunk, méghozzá Székesfehérváron zárjuk az OTP Bank Liga első körét. A MOL Magyar Kupa negyedik fordulóját is e héten szerdán rendezik, viszont a III. Kerület elleni párharcunk esetében meccstorlódás miatt egy hetet csúsztatni kellett a párharcunkat, így mi november harmadikán vívhatjuk ki helyünket a legjobb tizenhat gárda közé. 

OTP Bank Liga, 11. forduló 
2021. október 29, 19:45 
MOL Fehérvár FC - PAKSI FC 
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó   
 
hetifeh21b.jpg
 
Tartalékcsapatunk szomszédvári rangadót játszik idehaza, vasárnap a Dunaújváros gárdáját fogadják. Ami az utánpótlást illeti, ott sem leszünk híján a hazai pályának. Az U19 a Kaposvárt, az U17 a Fehérvárt, az U16 a Kisvárdát, az U14 a Zalaegerszeget, az U13 és az U12 a Budaörsöt várja sporttelepünkre szerdán, alkalmasint pénteken, míg az U15 Kisvárdára utazik szombaton. A lányoknál az U19 a Szentlőrinccel vív Dunaújvárosban, az U14 viszont a Szekszárdot látja vendégül, az U16 nem lép pályára.
 
Hajrá, Paks!   

Részletek:   

NBIII. Közép csoport, 15. forduló 
2021. október 31., 11:00 
PAKSI FC II - Dunaújváros 
Paks, PAKSI FC Stadion   

U19 Alap csoport, 8. forduló 
2021. október 27., 11:00 
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA 
Paks, PAKSI FC Stadion   

U17 Alap csoport, 9. forduló 
2021. október 29., 12:00 
PAKSI FC - MOL Fehérvár FC 
Paks, PAKSI FC Stadion   

U16 Kiemelt csoport, 9. forduló 
2021. október 29., 10:00 
PAKSI FC - Várda Labdarúgó Akadémia 
Paks, PAKSI FC Stadion   

U15 Kiemelt csoport, 9. forduló 
2021. október 30., 14:00 
Várda Labdarúgó Akadémia - PAKSI FC 
Kisvárda, Kisvárda Várkerti Sporttelep   
 
hetifeh21.jpg

U14 Alap csoport (nyugat), 9. forduló 
2021. október 27., 13:00 
PAKSI FC - ZTE FC 
Paks, PAKSI FC Stadion   

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 8. forduló 
2021. október 26. 11:00 
PAKSI FC - Budaörs 
Paks, PAKSI FC Stadion   

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 8. forduló 
2021. október 26. 13:00 
PAKSI FC - Budaörs 
Paks, PAKSI FC Stadion   

Leány U19 Közép-Nyugat csoport, 8. forduló 
2021. október 29., 10:00 
Szentlőrinc SE - PAKSI SE 
Dunaújváros, Dunaújvárosi Vidámpark Műfüves Pálya   

Leány U14 HNP Dél-Nyugati csoport, 6. forduló 
2021. október 30., 14:00 
PAKSI SE - Szekszárdi UFC 
Paks, PAKSI FC Stadion
 
banner_pse.jpg



Ezen hír származási helye: PAKSI FUTBALL CLUB
( http://paksifc.hu/news.php?extend.9781 )