gyorfiint22aprtav1.jpg

Komoly a munka a női szakosztályunknál is

2022. ápr. 16.  -  Női labdarúgás
Szakágvezetőnkkel, Győrfi Péterrel beszélgettünk.
Szakágvezetőnkkel, Győrfi Péterrel beszélgettünk.
banner_jegyautomata2.jpg
 
Lányaink várhatóan ismét szép eredményeket szállítanak majd a szezon végére - Az őszt értékeltünk utoljára, most viszont már Ti is teljes gőzzel a tavaszt tapossátok… 
 
Igen, és női vonalon három-, négyéves távlatokban elmondható, a tavasz mindig jobban sikerül, mint az ősz. Ez most is így néz ki. Ez több összetevőnek köszönhető, ahogy fejlődnek a lányok az az eredményekben, de legfőképpen a játékban mutatkozik meg. 
 
Az U14-es és az U16-os csapatunk például az egész telet végigjátszotta a futsalbajnokságban, melynek köszönhetően rengeteg mérkőzéssel gyarapodott az ismeretünk. Kellő önbizalommal vágtunk tehát neki a tavaszi idénynek, és ez a pályán mutatott teljesítményen már maximálisan megmutatkozik. 
 
Összességében az őszhöz képest komoly fejlődést mutat mindhárom korosztályunk. 

Ha a tabellákra tekintünk, azt láthatjuk, hogy az U19 listavezető, az U16 csak öt pontra van a dobogótól, az U14 pedig egy huszáros hajrával akár a középmezőnyhöz is zárkózhat. Milyen helyezéseket vársz a szezon végére? 
 
Reményeink szerint a két idősebb korosztályunk a dobogó valamely fokát foglalja majd el zárásakor is. Az U16-nál a harmadik hely elérhető, az U19-nél viszont - nyugodtan kimondhatjuk - a bajnoki cím jöhet számításba, igen reális az esély rá. Itt fontos megjegyeznünk, hogy a legidősebbeknél célunk továbbá, hogy minél több fiatal, tehetséges labdarúgónkat kipróbálhassuk az U19-ben is. A piciknél a tanulás fázisát éljük, persze léphetünk feljebb, de abban a korcsoportban még nagyon nem a tabellán elért helyezés a fő szempont. 
 
gyorfiint22aprtav2.jpg

Beszélgetésünkből nem maradhat ki Kiss Gréta, aki rendre behívót kap az U17-es válogatottba, sőt, több gólt is szerzett már a legjobbak közt. Hogy vélekedsz róla, illetve további játékosaink is követhetik az Ő karrierjét? 
 
Gréta egy kivételes játékosunk, aki a pályán nagyszerű tehetség, emberileg pedig igazán példamutató. Reális célja lehet, hogy profi labdarúgóvá váljon a következő időszakban. U19-es gárdánk meghatározó játékosa, mindemellett nélkülözhetetlen a tudása a Tolna-Mözsi futsalcsapatban is. 
 
Az U16-os korosztályunkban több olyan tehetség is futballozik, akik a következő időszakban felkelthetik a szövetségi edzők figyelmét. Több, magasabban jegyzett ellenfelünk monitorozza nem egy játékosunkat, ami azért sokat elmond, kik pallérozódnak klubunkban. 
 
Az U14-es régiós válogatottban pedig négy labdarúgónk mutatkozhatott be eddig Fehér Réka, Kovács Larissza, Migács Mara és Horváth Jázmin személyében, akik megsüvegelendő munkát végeznek. 
 
banner_pse.jpg

Mi a fő csapásirány, mely mentén dolgoztok jelenleg? 
 
Jelenleg a legfőbb célunk a tömegesítés, hiszen az hozza majd magával a szakmai minőség növekedését, emelését. E tekintetben kiválóan állunk, ugyanis nem sok klub női szakosztálya mondhatja el magáról, hogy egy napon, egy időpontban három különböző korosztállyal is ki tud állni, mi rendre. 
 
Ha megnézzük az őszi idényben pályára lépő játékosaink számát, azt láthatjuk, hogy ötvennégy fő kapott lehetőséget a három korosztályunkban, az átjátszásokkal ez a szám pedig hatvannégyre nő. Ezek az adatok magukért beszélnek. 

Valóban! Végül: a legutóbbi hosszas beszélgetésünk alkalmával említetted, az idei megyei, kispályás szezonban indított csapattal elindult a felnőtt gárdánk építése is. Mi a helyzet e téren? 
 
Így van! Jelenleg tizenkét főt foglalkoztatunk ott, és jövőre szeretnénk ezt a csapatunkat felbővíteni egy NBII-es, nagypályás együttessé. Jelenleg úgy mutatkozik, az U19-es gárdánkkal közösen reális esélyünk van ezt meglépni. A két csapatot nézve összejöhet egy harmincnyolcfős keret, jól haladunk tehát ebben az irányban is.    
 
gyorfiint22aprtav3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök