kezd23a.jpg

Visszatértek!

2022. jún. 13.  -  NB I.
NBI-es csapatunk megkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra.
NBI-es csapatunk megkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra.
banner_magy1.jpg

A tavalyi szezon május 14-ei záró fordulóját követően egy hónappal játékosainknak június 13-án, hétfőn délután már ismét tréningre készen kellett megjelenniük stadionunk öltözőjében. Elkezdtük tehát a felkészülést a július utolsó hétvégéjén rajtoló 2022/2023-as magyar NBI-es futballszezonra. 

Természetesen az előírt 16:15-ös időpontra mindenki megérkezett Fehérvári úti stadionunkba, kivéve Szabó Bálintot és Simon Barnabást, akik válogatottbéli szereplésük miatt plusz pihenőt kaptak, továbbá az A-válogatottnál szereplő Ádám Martint. Ahogy azt nemrég jeleztük, felkészülési menetrendünk első felében még itthon edz gárdánk, majd Szlovéniába utazunk, végül pedig az utolsó napokban ismét idehaza készülünk az OTP Bank Liga újabb küzdelmeire. A héthetes felkészülésben több edzőmérkőzésünk is lesz, melyek közül az idehaza, magyar csapatokkal vívandók már lefixálódtak, a tábori, nemzetközi felkészülési összecsapásaink pedig még szervezés alatt állnak.

Az alap keretünkhöz Budai Imre, Kovács László, Szekszárdi Milán, Süvöltős Adrián, Pesti Zoltán és Volter Patrik csatlakozott tartalékcsapatunktól. Kölcsönből visszatértek: Lorentz Márton (Siófok), Debreceni Ákos (Szeged) és Nyári Patrik (III. Kerület).

Szurkolóink természetesen hivatalos felületeinken a teljes felkészülésről, beleértve az edzőmeccseket is, továbbra is folyamatosan és részletesen informálódhatnak. 

Még több kép az első napról hivatalos Facebook-oldalunkon található.

Gyerünk, srácok! Hajrá, Paks!

kezd23b.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök