kecsked1.jpg

Kecskéden profin állnak a futballhoz

2022. jún. 18.  -  NB I.
Gálamérkőzésre voltunk hivatalosak.
Gálamérkőzésre voltunk hivatalosak.
banner_magy1.jpg
 
Klubunk nagy örömmel vállalta a WATI-Kecskéd KSK invitálását hetvenötödik születésnapi rendezvényére. A Komárom-Esztergom megyei község nagy becsben tartott labdarúgócsapata ráadásul új öltözősort is kapott, melyet szintén a június 18-i gálamérkőzésünk alkalmával avattak. A szervezők igazán tartalmas és egy teljes napot felölelő programsorozatot állítottak össze, benne a 11:00-kor kezdődő hírvivő találkozónkkal.
 
kecsked3.jpg
 
Fogadtatásunk természetesen minden fronton kiváló volt a piros-kék klub otthonában, külön aláhúzandó a helyi szurkolók szeretete és nagyra becsülése. Szinte mindenkinek volt egy jó mondata játékosaink és stábtagjaink irányába. Mindezek mellett pedig a szervezés profi szinten zajlott, melynek mi sem jobb példája, mint a Vincze, Kiprich, Plotár trió újraboronálása. A legendás tatabányai hármas a beszélgetések mellett a kezdőrúgást is elvégezte. A mérkőzésen persze kijött a két csapat közti több osztálynyi különbség, de ilyenkor - mint mondani szokták - nem az eredmény a lényeges. A találkozót követően játékosaink a pályát elhagyva nagy tapsot kaptak, majd autogramosztásba kezdtek, végül a pompásan elkészített gulyásleves sem maradhatott el.

Köszönjük a meghívást és a szeretetet. Minden jót, Kecskéd! Még több kép hivatalos Facebook-oldalunkon.
 
kecsked4.jpg
 
Gálamérkőzés - Kecskéd (2022. 06. 18., 11:00)    

WATI-Kecskés KSK - PAKSI FC 0 - 12    

Kecskéd, 1500 néző    

PAKSI FC I (0-30 perc): Nagy G. - Szabó J., Lenzsér, Kinyik, Kovács N. - Windecker, Balogh, Nagy R. - Haraszti, Sajbán, Böde 

PAKSI FC II (30-60 perc): Nagy G. - Medgyes, Debreceni, Szekszárdi, Kovács N. - Vas, Kesztyűs, Gyurkits, Süvöltös - Kocsis B., Pethő 

PAKSI FC III (60-90 perc): Rácz, Lorentz, Nyári P., Kovács L., Osváth, Tóth R., Volter P., Major S., Fodor D., Budai, Pesti   

Gólszerzők: Böde 7', 18', 24', Nagy R. 25', Vas 32', Kesztyűs 45', Kocsis 48', Pethő 54', 58', Major S. 66', Volter 81', Budai 88
 
„Mindenki szívesen fogadott minket, nekünk pedig jól esett ez a hétvégi „kikapcsolódás”. Ez a találkozó más jellegű volt, mint egy edzőmérkőzés. Az volt a lényeg, hogy a srácok is érezzék jól magukat, ilyenkor messzemenő következtetéseket nem kell levonni. Tökéletes fogadtatásban részesültünk, nagyszerű fél napot töltött együtt a csapat, tehát minden elérte a célját. A házigazdáknak ezúton is minden jót kívánunk” - fogalmazott vezetőedzőnk, Waltner Róbert honlapunknak a hazaindulást megelőzően. 

Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
kecsked5.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök