fradigyozelem1.jpg

UP: Legyőztük a Fradit

2022. dec. 02.  -  Utánpótlás
U16-os csapatunk itthon tartotta a három pontot a Ferencváros ellen.
U16-os csapatunk itthon tartotta a három pontot a Ferencváros ellen.
banner_pse.jpg
 
U16: Kiemelt Csoport, 2. forduló­*: PAKSI FC - Ferencvárosi TC 1 - 0 (0 - 0) *halasztott mérkőzés pótlása

Kezdők: Wiesner, Juhász, Kovács, Májik, Éger, Marcsa, Soós, Galambos, Perczel, Verbulecz, Dörömböző

Cserék: Ulbert, Jáksó, Tillman, Balogh, Szabó, Huber
 
Gólunkat Galambos 63’ szerezte.
 
„Nem kezdtük jól a mérkőzést, hiányzott a játékunkból a megfelelő dinamika. Az első félidőben inkább a Ferencváros akarata érvényesült. A második játékrészben a szerzett gól mellett volt egy kapufánk is. Nagy energiákat mozgósítottunk a győzelem megszerzése érdekében. A mérkőzés végén a szerencse is mellénk szegődött, ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez így alakuljon, sokat tettünk az egész szezonban. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, és ahhoz is, hogy tavasszal a kiemelt bajnokság első nyolc csapata között szerepelhetnek. Ez nagy felelősség is, és remélem, a gyerekek fejlődése a következő szezonban is folyamatos lesz. Jobbulást kívánunk a mérkőzésen súlyosan megsérülő két ferencvárosi játékosnak” - értékelt Wiesner József vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök