edz23torokstart1.jpg

Dinamikus edzések, taktikai elemek és a kezdő tizenegy megtalálása

2023. jan. 08.  -  NB I.
Elindult a törökországi edzőtábor - szakmai stábunk célja egyértelmű
Elindult a törökországi edzőtábor - szakmai stábunk célja egyértelmű
banner_magy1.jpg
 
A kivételes téli szünet ezúttal egy másfajta edzőtábort hozhat. A világbajnokság miatt adódó hosszú bajnoki leállás lehetőséget adott arra, hogy a fő erőnléti munkát már decemberben elvégezzék a játékosok, így idén másra kerülhet a hangsúly Törökországban. „A gyorsaság felé megyünk, dinamikus edzéseket terveztünk, továbbá szeretnénk nagy figyelmet fektetni a taktikai elemekre. Ezek mellett már a pontrúgásokat, valamint a rögzített szituációk utáni játékokat is gyakorolni fogjuk” - így az előttünk álló napokról Ferenczi István.

2023-ban huszonötös játékoskerettel érkeztünk a már jól bevált, megszokott beleki szálláshelyünkre, ahol ezúttal is minden a legnagyobb rendben indult. „A játékosok többsége jó állapotban van, eddig elkerültek bennünket a komolyabb sérülések, reméljük, ez az edzőtáborban is így marad. Abszolút ideális körülmények fogadtak minket, ami kifejezetten segíti a felkészülésünket. Hiszünk az összeállított programunkban” - nyilatkozta érdeklődésünkre erőnléti edzőnk. 

Az eredetileg lekötött három törökországi felkészülési mérkőzésünk időközben további eggyel bővült. 11-én a Bialystok ellen kezdünk, majd 14-én délelőtt új belépőként a Widzew Lodz ellen lépünk pályára, délután a Vojvodina együttesével vívunk, végül 17-én pedig az Union Luxemburggal szemben zárjuk felkészülésünk ezen szakaszát. „Az edzőmeccseken meg kell találnunk a kezdő tizenegyet, valamint minden részlet finomhangolását is el kell végeznünk. Számítanak a találkozók eredményei, hiszen a játékosok ilyenkor extra önbizalmat szerezhetnek, mivel erős, jó csapatokkal játszunk majd” - fogalmazott Ferenczi. 

Hajrá, Paks! A magyar csapat!
 
edz23torokstart3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök