szabtabor23b.jpg

Szabó János: Megvan az alapunk a sűrű februárhoz

2023. jan. 20.  -  NB I.
Csapatkapitányunkkal a táborról és a felkészülés véghajrájáról beszélgettünk.
Csapatkapitányunkkal a táborról és a felkészülés véghajrájáról beszélgettünk.
banner_magy1.jpg
 
Újra itthon. Hogy értékeled a 2023-as törökországi táborunkat?
 
Úgy gondolom, egy jó időszakon vagyunk túl - kezdte beszélgetésünket a 330 NBI-es mérkőzést számláló Szabó immáron Pakson. A szállásunkon és az edzőpályánkon a szokottak szerint kiváló körülmények voltak, és ez akkor is elmondható volt, mikor pár napig kedvezőtlen, szeles, esős időjárás nehezítette a dolgunkat. Összességében hasznos tizenegy napot tudhatunk magunk mögött.

Mivel a téli világbajnokság miatt példátlanul hosszúra nyúlt a téli szünet, előzetesen mindenki másfajta táborról beszélt. Tényleg az volt?
 
Igen, furcsa volt. Itthon, decemberben csináltunk egy kemény alapozást, így más állapotban utaztunk Törökországba, ugyanakkor az első felkészülési mérkőzésünket csak ott játszottuk. A lényeg, hogy lassan túl vagyunk ezen a szokatlan téli leálláson, a jövő héten már éles bajnoki, amit, úgy érzem, felkészülve várunk.
 
szabtabor23a.jpg
 
A lengyel Jagiellonia Bialystok (1-2), a vajdasági FK Vojvodina (1-2) és a luxemburgi RFC Union Luxemburg (0-0) együttesével vívtunk edzőmérkőzést. Sajnos győzelem nem volt, de hogy értékeled ezeket a találkozókat?
 
Az, hogy nem nyertünk, annyira nem lényeges, a bajnokságban kell nyerni a mérkőzéseket, nem a felkészülési időszakban. A játékunkban viszont megvoltak azok a pozitív dolgok, amikből hosszútávon lehet építkezni. A hibákat pedig természetesen már átbeszéltük, a következő napokban ezeken kell tovább javítanunk.

Két felkészülési találkozónk maradt. A Kozármisleny és a PMFC ellen játszunk egy héttel az OTP Bank Liga tizenhetedik fordulója előtt…
 
Ez a finomhangolás, de még itt sem lényeges a számszerű végeredmény. A figyelmet és a koncentrációt azonban ezúttal nagyon ki kell éleznünk, hiszen 28-án már három pontért megy a játék. Ráadásul igen sűrű február elé nézünk, de az elmúlt hetekben megteremtettük hozzá az alapot.

Kisvárdára megyünk, jön a Fradi, a Kecskemét, majd hétközi kupaforduló, és újra bajnoki kereteken belül utazunk Debrecenbe… Előkerültek már ezek a csapatok az edzéseken?
 
Nyilván foglalkozunk már a bajnoki ellenfelekkel, de a saját játékunk mindennél fontosabb, annak kell maradéktalanul rendben lennie. Bár szerda-szombat ritmusban jönnek majd a meccsek, mindig csak az aktuális következővel foglalkozunk. Várjuk az újraindulást! 
 
 
szabtabor23c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök