kisvele23a.jpg

Tizennegyedszer a Kisvárda ellen

2023. jan. 27.  -  NB I.
Meglesz az első kisvárdai győzelmünk?
Meglesz az első kisvárdai győzelmünk?
banner_magy2.jpg

Az OTP Bank Liga tizenhetedik játéknapján csapatunk Kisvárdán lép pályára szombat délután. Az összecsapás pedig ismét egy kiélezett, parázs hangulatú meccsnek ígérkezik.
 
Kezdés: 14:30-kor, jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el.
 
Az ország észak-keleti csücskében sajnos még nem örülhettünk, azonban egyszer minden rossz sorozatnak meg kell szakadnia, ennek is éppen itt lenne az ideje. A teljes mérleg eddig három győzelmünk mellett négy döntetlent és hat bosszankodást mutat a saját szemszögünkből, ezen adaton is kozmetikázhatnánk egy keveset most hétvégén egy jó eredményt követően. A ’várdai piros-fehérekkel egyébként meccsenként 3.0-s gólátlagot hoznak találkozóink.
 
Az idei szezonban augusztusban Pakson vívtuk első randevúnk a Kisvárdával, és sajnos van miért visszavágnunk. Aktuális ellenfelünk ugyanis elvitte a három pontot városunkból, most rajtunk a sor, hogy visszaszerezzük azokat.

Kisvárdán is: hajrá, Paks! A magyar csapat.

A tavalyi szezon   
 
Az egymás közti összecsapásaink sora Pakson indult, ahol Asani Jasir negyedik percben szerzett gólját Ádám Martin a huszadikban egalizálta, majd két perc elteltével, Bognár István révén, már nálunk volt az előny. A második játékrész közepén vendégeinktől Navrátil Jaroslav egyenlített, és, mint később kiderült, állította be a 2-2-es végeredményt. A távoli, kisvárdai visszavágó nem indult jól. Mesanovic Jasmin és Melnyk Bogdan révén negyedóra alatt kétgólos előnyre tett szert a hazai együttes. Papp Kristóf azonban még a szünet előtt kétszer is bevette a hazai kaput, így döntetlennel fordulhattunk. Böde Dániel a hetvenegyedik játékminutumban fordított számunkra, de ezt az előnyt sajnos nem tudtuk végig megtartani. Asani Jasir állította be a 3-3-as végeredményt. Az utolsó randevút ismét városunkban tartottuk, ám a kupadöntő előtt három nappal vívott összecsapást 0-1-re elvesztettük.   
 
Innen folytatjuk, mindent bele, srácok! Hajrá, Paks! A magyar csapat.

 
 
A 2018/19-es évad
 
Az első Kisvárda elleni összecsapásunkra 2018. október 6-án, Pakson került sor. A mérkőzés első játékrészében tőlünk Hahn János (16’), Remili Mohamed (19’) és Gévay Zsolt (42’) talált a kapuba. A három találatunkra a vendégeinktől csak Horváth Zoltán tudott válaszolni a 30. minutumban. A második játékrész legelején Gévay ismét betalált, ezzel beállítva a premier 4-1-es végeredményét.     
 
 
A visszavágóra már a piros-fehérek stadionjában került sor. A mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget.   
 
A harmadik találkozót ismét idehaza vívhattuk. Az akkor még folyamatosan épülő és szépülő stadionunkba kilátogató majd’ 2000 szurkoló az első félidőben nem láthatta a labdát a kapuban. A második játékrészből fél óra telt el, amikor is Könyves Norbert kapott egy pontos kiugratást a bal oldalon, majd Felipe Luiz mellett a hálóba emelte a játékszert. A hátralévő negyed órában előnyünket már nem adtuk ki a kezünkből, így itthon tartottuk a három pontot. 
 
 
A 2019/20-as szezon
 
Az első meccsen nem sikerült vasárnapi ellenfelünk fölé kerekednünk, 1-0-ra hozták a brusztolós meccset. A visszavágón sokáig úgy tűnt, gólnélküli döntetlent játszunk, azonban Papp Kristóf négy perccel a vége előtt begyűjtötte második sárga lapját, így emberhátrányba kerültünk, amit vendégeinktől Lucas két perc múlva ki is használt. Szívünk és harciasságunk viszont pontot ért, Szabó János a 91. játékminutumban egalizált. Balogh Balázs révén pedig még nyerhettünk is volta, technikás középpályásunk 22 méterről kapura tekert szabadrúgása azonban sajnos centikkel, de mellé ment. A harmadik összecsapásra ismét Kisvárdán került sor, a 2-0-s hazai győzelmet pedig felejtsük is gyorsan el…
 
 
A 2020/21-es szezon
 
Az évadban az első egymás elleni találkozásunkkor, 2020 novemberének középen, Kisvárdán egy igazán iramtalan meccsen 3-1-re buktunk el, majd már 2021 februárjában, idehaza Hahn JánosBognár István és Nagy Richárd góljaival 3-0-ra vágtunk vissza. Végül a harmadik randevúnkra újfent 'várdán került sor, ahol a szezon utolsó meccsét vívtuk, és esetünkben az eredmény nem döntött semmiről, addigra bebiztosítottuk már a negyedik helyünk. Nem tudtunk felpörögni, vereség lett belőle, tovább hosszabbítva a kisvárdai rossz szériánkat...
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök