wijon.jpg

Új játékosunk: Windecker József

2019. febr. 06.  -  NB I.
Ismét külföldről csábítottunk haza rutinos, magyar játékost.
Ismét külföldről csábítottunk haza rutinos, magyar játékost.
Örömmel tudatjuk szurkolóinkkal, hogy klubunk két éves szerződést kötött Windecker Józseffel. A 26 éves játékos a görög első osztályú Levadiakos csapatától érkezik Paksra. A rutinos középpályás légiós kitérője előtt sokszor bizonyított már az NBI-ben, összesen 137 meccsen 11 gólt és 13 gólpasszt jegyez. 
 
Windecker először a Győri ETO csapatánál mutatkozott be a profik között 2011. május 21-én. Az egészen biztos, hogy nem lesz ismeretlen számára csapatunk meze, hiszen a 2012/13-as Siófokon töltött szezont követően a 2013/14-es évadban paksi játékosként 22 mérkőzésen 1654 percet töltött zöld-fehér szerelésünkben a pályán. Ezt követően Újpestre igazolt, ahol 71 meccset kapott, amelyek során 7 gól mellett 6 gólpasszt adott társainak. 2018 nyarán Görögországba szerződött, ahonnan most hazatér. 
 
Új játékosunk rendszeresen meghívást kapott a korosztályos válogatott csapatokba, így 2011-től 2014-ig magára ölthette az U19-es, az U20-as és az U21-es címeres mezt is. 
 
„A mai nap egy olyan labdarúgó érkezett a klubhoz, akit nagyon szeretünk és tisztelünk. Örömmel vettük, hogy bennünket választott. Reméljük, hogy az elmúlt fél év kihagyása után hamar visszarázódik. Abban viszont biztos vagyok, nagy segítsége lesz a csapatnak” - nyilatkozta a transzferről Haraszti Zsolt ügyvezetőnk. 
 
„Alig várom, hogy belekezdjek a közös munkába. Sajnos egy ideje nem tudtam tétmeccset játszani, de úgy érzem, nagyon jó állapotban vagyok. Szeretnék mihamarabb bemutatkozni. Az öltözőbe belépve szinte nincs is olyan arc, akit ne ismernék” - nyilatkozta a kötelező papírok aláírását követően Windecker József, akinek természetesen megannyi paksi sikerben gazdag szezonokat kívánunk.
 
wijon1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

SHOP

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 MTK Budapest 7 14
2 DVTK 7 13
3 Ferencvárosi TC 5 12
4 DVSC 6 12
5 PAKSI FC 6 11
6 Puskás Akadémia FC 7 11
7 Újpest FC 7 11
8 Kecskeméti TE 6 9
9 Fehérvár FC 7 5
10 Mezőkövesd ZSÓRY FC 6 4
11 Kisvárda Master Good 7 4
12 ZTE FC 7 4
7. forduló erdeményei
  -   3:3
  -   1:0
  -   0:2
  -   3:1
  -   0:2
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök