kulmu.jpg

Műtét szükséges!

2019. ápr. 01.  -  NB I.
Sajnos nem jó hírek érkeztek Kulcsár Dávid sérüléséről.
Sajnos nem jó hírek érkeztek Kulcsár Dávid sérüléséről.
Sérült Bartha, Szabó, Gévay, Kecskés, Fejes, Vági, Nagy R., Haraszti, Simon Á., írtuk és jeleztük felületeinken a legutóbbi, Újpest elleni bajnokink előtt, majd szűk fél órát követően mindenkiben tudatosulhatott, lehet még ennél is rosszabb a helyzet. Az összecsapás 24. percében Kulcsár Dávid és a lila-fehér labdarúgó, Traoré Lacina együttesen csaptak le egy szabad labdára, majd Dávid lenn maradt a gyepen, és hosszas ápolást követően sem tudta folytatni a játékot.
 
Hétfőn délután, 2 nappal az eset után érdeklődtünk 77-es számú játékosunknál állapotáról, aki éppen a székesfehérvári vizsgálatról tartott hazafelé. „Vasárnap MRI-felvételt készítettek Budapesten, hétfőn pedig Dr. Abkarovits Gézával konzultáltam, aki hat éve a másik lábam is operálta. Bár a doki nem tudta kimozgatni a jobb térdem a helyéről, de nagyon úgy fest, keresztszalag-szakadást szenvedtem. Sajnos mindenképpen bele kell nézni, fel kell nyitni, hiszen a képalkotói felvételek alapján valószínű, sérült a keresztszalagom” - fogalmazott Kulcsár, aki hozzátette, az esetet megelőzően nem történt szabálytalanság, mindösszesen rosszul ért talajt, miután elrúgta a labdát. 
 
A beavatkozásra még ezen a héten sor kerülhet, de természetesen szurkolóink hivatalos honlapunkon folyamatosan tájékozódhatnak majd Kulcsár Dávid felépülésével kapcsolatosan is, akinek mielőbbi, gyors és teljes felépülést kívánunk.
 
A szerdai nap folyamán egy teljes összeállítással jelentkezünk sérült játékosaink jelenlegi állapotáról, helyzetéről.
 
kulmu1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2024/2025
Hely   Csapat Mérk. P
1 Puskás Akadémia FC 19 38
2 Ferencvárosi TC 19 36
3 PAKSI FC 19 31
4 DVTK 19 31
5 MTK Budapest 19 30
6 Újpest FC 19 28
7 Fehérvár FC 19 24
8 ETO FC Győr 19 22
9 ZTE FC 19 20
10 DVSC 19 19
11 Nyíregyháza 19 19
12 Kecskeméti TE 19 15
19. forduló erdeményei
  -   2:1
  -   1:0
  -   2:0
  -   0:0
  -   3:0
  -   0:2

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök