vargrsoup0.jpg

Ketten éllovasok, de mindenkire büszkék lehetünk

2020. márc. 24.  -  Utánpótlás
Éppen felpörgött volna a tavasz az utánpótlásban - összegeztük a kényszerpihenőig nyújtott formákat
Éppen felpörgött volna a tavasz az utánpótlásban - összegeztük a kényszerpihenőig nyújtott formákat
banner_pse.jpg
 
Miután Magyarország Kormánya március 13-án bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendeli az iskolák bezárását, klubunk azonnali hatállyal felfüggesztette utánpótláscsapatai edzéseit. Később a Magyar Labdarúgó Szövetség a korosztályos bajnokságok találkozóinak szüneteltetése mellett döntött. Jelen cikkünkben így összeszedtünk a téli pihenőt követően nemrég újraindult up-csapataink eddigi tavaszi szerepléseit, lejátszott mérkőzéseit, szerzett pontjait. Lássuk tehát, ki hogyan indult a tavaszi pontvadászatra, mely eddig néhol négy, néhol mindösszesen két meccset élt meg.

U19-es együttesünk február végén kezdte a tavaszi szezont, és azóta négy meccset abszolvált veretlenül, mindösszesen egy döntetlennel. Legidősebb utánpótláscsapatunk játszott a Budai Futball Clubbal (4-0), a Grosics Akadémiával (3-3), az Újpest FC-vel (7-1) és a PMFC-vel (1-4). Srácaink a bajnoki tabellán, így talán nem meglepő módon, továbbra is őrzik vezető pozíciójukat. Negyvenhét pontunk a 15-2-2-es eddigi mutatónknak köszönhető. A második Pécs negyvenhat, a harmadik DVTK harminckilenc egységet gyűjtött. A bajnokság góllövő listáját játékosunk, Pál Márton vezeti huszonnégy találattal, Őt szintén labdarúgónk, Süvöltös Adrián követi tizenkilenc góllal. Újraindításkor a tizenhat csapatos bajnoki tabella tizenegyedik helyén álló ZTE gárdáját fogadjuk majd.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 
 
upkezd1.jpg

U17-es csapatunk eddig három összecsapást játszott a 2020-as naptári idényben, két győzelemmel és egy vereséggel (egy ZTE elleni mérkőzésünk elmaradt). A Budai Futball Clubot 1-4-re, a Grosics Akadémiát pedig 3-1-re gyűrtük le, sajnos az Újpest FC-től 4-3-ra kikapatunk, de akárcsak télen, most is klubunk nevével kezdődik a tabella. Negyvenhárom pontunkat a Diósgyőr követi negyvenkettővel, a dobogó harmadik helyén harminchét egységgel a Kaposvár foglal helyet jelenleg. A góllövő listát a már profi szerződéssel is rendelkező Szendrei Ákos labdarúgónk vezeti tizenhét találattal. A kényszerpihenő után a Pécshez látogatunk Mecsekaljára, akik az ötödik helyen állnak.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 

U16-osaink a tavaszi rajtot követően ugyanazt az utat járták be, mint eggyel idősebb társaik, játszottak tehát a fővárosi klubbal, a szegedi akadémiával és a budapesti lila-fehérekkel (és szintén elmaradt a Zalaegerszeg elleni találkozójuk). A három meccs két győzelmet hozott egy döntetlen mellett, sorban: 0-1, 1-1 és 2-3. Ami a tabellát illeti, a téli szünethez képest nem történt változás, harmincöt egységünk most is a negyedik helyre rangsorol bennünket. Előttünk a DVTK (50), a MOL Fehérvár (45) és a KTE Labdarúgó Akadémia (41), minket harminchárom ponttal a Gyirmót követ. A következő, huszadik fordulóban a tízedik pécsi piros-feketék fogadnak minket.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 

U15-ös gárdánk, akárcsak az előző három korcsoportunk, szintén február 22-én ébredt a téli pihenőből. A nyitó meccsen az Illés Akadémia-Haladás sajnos 1-0-val otthon tartotta a három pontot, majd Pakson 2-2-t játszottunk a Várda Labdarúgó Akadémiával, végül, a felfüggesztés előtt, szintén idehaza játszottunk, de sajnso 1-0-ra kikaptunk a Nyíregyháza Spartacus FC ellen (egy DVTK elleni meccsünk elmaradt). A téli, tízedik pozíciónkból hármat vesztettünk, a középmezőny viszont igen sűrű, hiszen tizennyolc pontunkhoz esetleg hármat adva a későbbiekben akár a tízedik helyre is ugorhatunk. Folytatáskor a negyedik DVSC fogad majd bennünket.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 
 
upkezd.jpg

U14-es együttesünk eddig a Szombathelyt 2-1-re verte, a Kisvárdától 3-0-ra kikapott, valamint 6-1-re diadalmaskodott a Nyíregyháza ellen (a Diósgyőr elleni találkozójuk szintén meghiúsult). A két szép győzelemnek köszönhetően a téli utolsó, tizenhatodik hely már a múlté, tizennégy ponttal jelenleg a tizenharmadik helyen várjuk az újraindítást, szintén a Debrecen ellen, akik jelenleg a tizenötödikek.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 

U13-asaink két gyönyörű sikert hoztak március elején, 13-1-re a PVSK-t, 1-2-re a Puskás Akadémiát múlták felül, ezáltal pedig bronzérmes pozíciójuk a tabellán még szilárdabb lett. Huszonöt ponttal követjük a PAFC-ot és a Fehérvárt, előbbinek harminc, utóbbinak harminchárom pontja van. A negyedik pozícióból a PMFC hajt minket huszonkét egységgel. A góllövő listát játékosunk, Galambos János vezeti huszonhat találattal. A folytatásban a kilencedik Tatabányát látjuk majd vendégül.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 
 
U12-es csapatunk az eggyel idősebbekkel van párban, így eddig szintén a PVSK-val (1-1) és a Puskás Akadémiával (0-1) mérték össze erejüket. Az egy pontosztozkodással és egy győzelemmel a téli pihenőhöz hasonlóan a negyedikek vagyunk a tabellán. Huszonöt pontunk mindösszesen kettővel kevesebb, mint a dobogós Veszprém huszonhét egysége, az élen a MOL Fehérvár és a PMFC áll harminc-harminc ponttal. A góllövő listára itt is büszkék lehetünk, Somogyi Bertalan tizenhárom gólja a harmadik helyre predesztinálja fiatal futballistánkat. A kihagyást követően pedig szintén a Tatabánya lesz az ellenfél, akik ebben a korcsoportban az utolsó, tizenegyedik helyen állnak jelenleg.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 
 
Így állunk tehát most korosztályos bontásban, amire igazán büszkék lehetünk. Így tovább a folytatásban, Srácok! Hajrá, Paks!
 
pmkicsik1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök