nbiiihon1.jpg

NBIII: Egy pontot hoztunk el a Honvéd otthonából

2020. okt. 05.  -  NB III.
Második számú csapatunk még többet is gyűjthetett volna, ha pontosabb a végjátékokban.
Második számú csapatunk még többet is gyűjthetett volna, ha pontosabb a végjátékokban.
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 12. forduló: Budapest Honvéd-MFA II - PAKSI FC II 0 - 0 (0 - 0)

A Honvéd II összeállítása

Kezdők: Horváth, Uzoma, Kálnoki-Kis, Török, Görgő, Eördögh, Gale, Lukács, László, Pekár, Keresztes

Cserék: Dúzs, Pisont, Csányi, Ulbert, Nagy, Feledy

Csapatunk kerete

Kezdők: Rácz, Delea, Vas, Görög, Szendrei, Budai, Grajzel, Debreceni, Nagy, Szekszárdi, Sipos

Cserék: Kovács, Bognár, Tamás, Gyurkits, Ribár, Kovács
 
nbiiihon2.jpg
 
Az első félidő nagy részében kiváló teljesítményt nyújtottunk. A Honvéd tanácstalanul játszott, képtelenek voltak támadást építeni, labdát birtokolni. Csapatunk fegyelmezetten, nagy akarattal futballozott. Kidolgoztunk két-három nagy helyzetet is, sajnos azonban ezeket mind elhibáztuk. A második játékrészben már hullámzott a teljesítményünk. Az első felében a hazaiak játszottak fölényben, ugyanakkor helyzetük nem adódott. A meccs utolsó szakaszára ismét felébredtünk, sőt, volt három ziccerünk is, de egyikből sem tudtunk a kapuba találni. A meccs összképe alapján egy pontnál többet érdemeltünk volna.

„Gratulálok a csapatnak a mutatott hozzáállás és a játék minősége miatt. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a befektetett munka arányában megszereznünk a három pontot. Védekezésünk szinte tökéletes volt, hiszen mindösszesen egy helyzetet engedtünk a Honvédnak. A támadójátékunk minőségében még egy kicsit kellene javulnunk, hogy a helyzeteink végén gólok is legyenek. Úgy érzem, fiatal csapatunk néhány hete megérkezett a felnőtt NBIII-as bajnokságba” - nyilatkozott a találkozót követően honlapunknak vezetőedzőnk, Kindl István.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Delea, Grajzel, Vas, Nagy, Görög
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el. 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök