szelpalmtk1.jpg

Szélpál: Kiesett minden, a mentőautóban tértem magamhoz

2020. dec. 19.  -  NB I.
Belső védőnk már túl a vizsgálatokon - szerencsére nincs nagy baj
Belső védőnk már túl a vizsgálatokon - szerencsére nincs nagy baj
banner_magy1.jpg

Szélpál Norbert a mérkőzés ötvennyolcadik percében ütközött egy hatalmasat a kapunk előterében, minek következtében a földön maradt, majd a játékosok és a játékvezető is azonnal intett az orvosi stábnak, jöjjenek. Mint kiderült, nem alaptalanul, belső védőnk elvesztette eszméletét, és hordággyal kellett levinni a pályáról. Norbit ezt követően azonnal kórházba szállították, ahol már túl is van minden vizsgálaton, diagnózison. „Az ütközésre, sőt, a második félidőre egyáltalán nem emlékszem. A mentőautóban tértem magamhoz, majd indultunk is a kórházba, ahol azonnal csináltak egy CT-vizsgálatot. Szerencsére nincs semmi baj, megnézték a nyaki gerincet, van-e belső vérzés. Minden rendben, így sok pihenéssel haza is engedtek” - nyugtatott meg mindenkit hatos számú játékosunk.
 
Jobbulást, Norbi!
 
szelpalmtk2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

Fizz Liga 2025/2026
Hely   Csapat Mérk. P
1 ETO FC Győr 28 56
2 Ferencvárosi TC 27 53
3 ZTE FC 28 45
4 DVSC 28 45
5 PAKSI FC 28 44
6 Puskás Akadémia FC 27 39
7 Kisvárda Master Good 28 39
8 Újpest FC 28 34
9 Nyíregyháza 28 32
10 MTK Budapest 28 29
11 DVTK 28 25
12 Kolorcity Kazincbarcika SC 28 17
28. forduló erdeményei
  -   1:2
  -   0:2
  -   1:0
  -   5:1
  -   2:0
  -   2:2

Kapcsolat információk

PAKSI FUTBALL CLUB KFT.

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök