szegnbiii2.jpg

NBIII: Gólgazdag döntetlen

2021. ápr. 12.  -  NB III.
Tartalékcsapatunk egy pontot hozott haza Szegedről. 
Tartalékcsapatunk egy pontot hozott haza Szegedről. 
banner_pse.jpg
 
NBIII., Közép csoport, 28. forduló: Szegedi VSE - PAKSI FC II 3 - 3 (0 - 3)

A Szeged kerete

Kezdők: Zsibrita, Kormányos, Tóth (55’), Mészáros, Ondrejó, Fülöp, Oláh (81’), Hatvani (91’), Dóra, Bodor, Zana

Cserék: Molnár, Kelemen, Beretka (91’), Csanádi (81’), Laczi, László, Bakó, Kelemen (55’)

Csapatunk összeállítása

Kezdők:
 Rácz, Szekszárdi, Bognár D., Szendrei, Gyurkits (74’), Debreceni, Kovács L., Szabó B., Budai (64’), Görög, Delea (64’)

Cserék: Kovács F., Zsákovics, Tamás, Zoltán (64’), Bognár (74’), Ribár (54’), Nagy

Gólszerzők: Hatvani (74’, 77’), Kelemen (82’), ill. Szabó B. (10’), Szendrei (35’), Budai (40’)

Átlagos teljesítménnyel uraltuk a mérkőzést. Előre játékunk biztató volt, és a három gól mellett további ígéretes lehetőségeink voltak az első félidőben. Ellenfelünk a kapunkra teljesen veszélytelen volt. A második játékrészt még jobb ritmusban kezdtük, mint az elsőt, az ötvenötödik percig négy százszázalékos helyzetet hagytunk ki. Könnyelműek és balszerencsések is voltunk, két kapufát lőttünk közelről, és volt ellinkeskedett lehetőség is. Ekkorra vezetésünk nagyon könnyen és reálisan öt-, hatgólosra is hízhatott volna. A Szeged pedig továbbra sem jelentett veszélyt ránk nézve. Kényszerből és frissítés miatt is cserélnünk kellett. A kihagyott ziccereink kezdtek elbizonytalanítani minket, a támadóharmadban fokozatosan kevesebbet birtokoltuk a labdát, valamint egyre több hibával futballoztunk. Egy felesleges szabálytalankodásunk utáni hazai szabadrúgásgóllal tovább fokoztuk az indokolatlan bizonytalanságunkat, így néhány perc alatt, a semmiből hagytuk magunkat „kivégezni”. A hosszabbításban Szendrei szabályosnak tűnő fejes gólját végül les miatt érvénytelenítették, így pontosztozkodásra került sor.
 
„Vereséggel felérő döntetlent értünk el a Szeged otthonában. A félidőre kidolgozott nagy fölényünk ellenére - ismerve játékosaim - volt bennem aggodalom, nem éreztem tehát biztonságban magunkat a szünetben. Tartottam tőle, elronthatjuk a meccset, sajnos így is lett. Csalódott vagyok a végeredményt illetően, 3-0-nál labdarúgóim azt hitték, megvan a mérkőzés, ez pedig visszaütött. Bízom benne, hogy ebből mindenki tanult, és a későbbi pályafutásuk során tudni fogják, ilyen helyzetben mi a teendő. Sajnos egyelőre nincs igazi vezéregyénisége a csapatnak, ezen változtatnunk kell” - fogalmazott vezetőedzőnk, Kindl István a találkozót követően honlapunknak.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Szabó B., Bognár D., Kovács L.
 
szegnbiii1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök